Lucia                Sokszor eszedbe jut?

Ferenc              Szerinted?

Lucia                Állandóan.

Ferenc              Tudod, az a furcsa, hogy fantasztikus szép napok voltak, mikor ápoltam. Gyötrelmes, de gyönyörűszép napok. Ez a kettő, úgy látszik, összekötődik: a szomorú meg a szép. Volt az egészben valami… valami…

Lucia                Magától értetődő, és emberi - nem? Természetszerű.

Ferenc              Csak tudod, mi nem fér a fejembe?

Lucia                Mi, Ferenc?

Ferenc              Hogy ő megy el, és én maradok itt helyette. Nem, mintha nem félteném a tyúkszaros életemet. Hogy „talán eltűnök hirtelen”. De az hogy lehet, hogy az ő élete az enyémbe torkollik? Hogy ő most én vagyok. Milyen egy rendszer ez, Lucia?

Lucia                És a hiánya fáj, vagy megijedtél, hogy jól kéne csinálnod?

Ferenc              Talán mindkettő. Nagyon jó ember volt.

Lucia                És szép nő.

Ferenc tűnődve fejét rázza, kiigazítja Luciát.

Ferenc              Valódi nő.

Miközben Ferenc ezt mondja, látszik, hogy elábrándozik, mosolyog, végül becsukja szemét. A háttérben haloványan megvilágítva megjelenik Ferenc anyja. Visszafogottan szép, arca melankolikus és jóságos, alkata ölelő, talán negyvenes évei végén járhat. Barackszínű, derékban kötött, hosszú ruhát visel. Törölget, egy üvegvázába virágokat tesz a Lucia és Ferenc közt álló asztalra. Halkan szöszmötöl, csak dolgát végzi, tartja az atmoszférát, mint mindig. Ferenc eközben róla beszél.

Lucia                Milyen volt?

Ferenc                          Anya olyan volt, mint a lágy szél. Egy helyben kavargott, de a vágyai mindig messze vitték. Fölmelegítette a hűvös levegőt, akármerre járt, és illatot hozott a lakatlan szobákba. Ő sohasem akart, sohasem gyűjtött, inkább odaadta, amije van. Azt hiszem, a nő elképesztő színeváltozása, hogyha anya lesz. Onnantól valóban talaj, ami enni ad, és elfogad. Ő volt a biztonság az életemben, és a törődés. Érdekes, anya mindig csak belül mozogott, és mint ilyen, mindig kiszolgáltatott volt a kereteknek. Visszafogta a szavait, hogy neked jó legyen, főzött, mosott, vasalt, újból meg újból üres tereket töltött fel. Olyan volt a szeme, tiszta volt és halovány, mint a felhők alja, de úgy tűzött, mint az októberi napsugár. Mint a délutánokon, az a sűrű, sárga, melankolikus fénysugár. Anya madár volt, és a ház kalickában fogta. Nem szólt nekünk soha, de én tudtam, hogy sínylődik. De ő még nő volt, valódi nő. Az volt az élete, hogy öleljen, megtartson és szeressen. Nem volt érdekes, hogy ez belül mibe kerül. Ő még úgy látott, ha behunyta a szemét.

Ahogy Ferenc kimondja az utolsó szavakat, és felnyitja szemhéját, anyjának képe beleolvad a színpad sötétjébe. A fény Ferenc anyjáról Lucia felé mozdul, és most ketten ülnek, csöndben, egy darabig.

Lucia                Jó lehetett neked.  

Ferenc              Szerencsés vagyok.

Lucia                Én viszont már nyitva tartom a szemem, hidd el.

Ferenc              Tudom jól. De mi történt veled, Lucia?

Lucia                Hisz láthatod: nem sokat változtam.

Ferenc              Belülről más, mint kívüről.

Lucia                            Tudod, mit?

Ferenc              Mesélsz?

Lucia biccent.

Lucia                Emlékszel még? Énekeltem.

Ferenc              Hogyne, hogyne.

Lucia                Elkerültem egy kicsit Milánóban – mármint az opera miatt. Való nekem az a vidék. Meg éltem két évet Párizsban is. Ott milyen hevesek a férfiak? Bár nekem tetszik, egy férfi ne legyen tutyimutyi. Jó éttermekben jártam végtére is, sok hülye vett nekem mindenféle ruhát, meg perverzebbnél perverzebb ajánlatokkal leptek el. Voltam férjnél is. Kilenc hónapig tartott - jobb volt, mint egy szülés. Aztán vége lett. Az, az igazság, hogy a darabokat jobban szerettem. Mindig is szerettem a színpadot. Ott bárkinek a bőrébe belebújhattam.

Ferenc              És kiben volt a legjobb?

Lucia                Képzeld, Floria voltam.

Ferenc              A Tosca-ból?

Lucia                Akkor emlékszel, hogy szerettem. Hát egyszer sikerült. Tapsoltak Milánóban. Nagyon tapsoltak. Rázta a hátamat a hideg.

Ferenc              És akkor hogyhogy itthon vagy?

Lucia                Nehéz ez. Nem tanulhatok meg sohasem úgy olaszul, mint egy olasz. Nézd meg a mellem. Még úgy… ja szép anyag ez (nevet, majd elkomorul)… de huszonnyolc éves vagyok, és ebben is van már egy pár szezon. Meg aztán tapsolhatnak nekem Milánóban, lehetnek rajtam szép ruhák, sokáig el is hittem… de valahol, mélyen nem változik meg az a lány, aki egy büdös lépcsőházas, körfolyosós lakásban lakott, akivel kiabált az anyja, és aki festetlen padokra szökött sütkérezni az iskolából teljes tavaszokon keresztül, meg parizeren élt húsz évig… Áh, rétegek kerülnek rá, de nem változik meg semmi.

Ferenc              Jaj, Lucia.

Lucia                Mi az, Ferenc?

Ferenc              Semmi, csak jólesik azt visszakapni belőled, amit rólad gondoltam.

Lucia                Te még mindig?

Ferenc              Én? Örökké.

Lucia arcán ambivalens érzelmek vegyülnek össze – öröm, megilletődöttség, értetlenség, viszonzás-képtelenség és gúny. Szeme csillog, de végül kifelé néz, el Ferenctől, és feje önkéntelenül ráng egyet. Majd sokáig néznek egymásra: Ferenc szerelemmel, Lucia szerelem nélkül.

Ferenc              Értem.

Lucia                Sajnálom… Most miért hallgatsz?

Ferenc              Hagyd.

Lucia                Jaj, Ferenc, úgy sajnálom, ne légy rám mérges!

Ferenc              Nem kell sajnálni: mint egy nyomorékot.

Lucia                De, én sajnállak, mert ezt a szót mégiscsak te mondtad.

Ferenc csalódottan, kövülten nézi a padlót. Jó ideig mozdulatlan a tér. Mikor föltekint Lucia szemébe, hangjában valami mélyről jövő nyugalommal kérdi.

Ferenc              Tudod, mi volt a mi kapcsolatunkban mindig is a leggyönyörűbb?

Lucia                Micsoda?

Ferenc                         Pont az, ami a legszörnyűbb is: hogy én igazából sohasem érdekeltelek téged.

Lucia                Ne viccelj Ferenc! Hiszen mindig olyan jó, olyan kedves voltál.

Ferenc              Mh. Tudod, mi a hasonlóság a kedves fiú és az aranyos lány közt?

Lucia                Nem.

Ferenc              Hogy mind a kettő csendesen elítélt, és szexuálisan visszautasított.

Lucia                Ez igaz.

Ferenc              És akkor?

Lucia                            És akkor… mit vártál? Egy esténk volt, Ferenc, káprázatos, de egyetlen egy este - négy és fél éve. Szerinted mit jelent ez?

Ferenc              Azt, hogy rád gondolok négy és fél éve minden éjjel és nappal.

Lucia                De miért? Miért teszed ezt, Ferenc?

Ferenc              Mert e nélkül még jobban fájna. Mert ha mellettem nem lehetsz, legalább bennem légy ott. Tudod, „mint fényüket a termek, mint mélyüket a hallgatag vermek, mint”…

Lucia                Ez illúzió.

Ferenc              Nem!

Lucia                Persze, az illúziód a valóságod. Tessék: „Legyen meg az én nagy álmom, egy nőről, aki szeret, s akire én örökre vágyom.”

Ferenc              Sziporkázol. Tudod, hogy mi az egyetlen a baj az egészben? Hogy lassan viszonylagossá váltam magamban a képed mellett, és te kezdtél létezni helyettem. A nappalok még elmentek, kitaláltam mindenfélét. De az éjszakák. Az éjszakák? Azt nem kívánom senkinek sem. Bár… egyre jobban festek. Nevetséges.

Lucia                Akkor találj ki más nőt. Én elülök így melletted ennél az asztalnál az egész maradék életben, de ennél többet nem adhatok. És ha azt akarod, hogy még így üljünk, akkor nem is kérhetsz többet.

Ferenc              Miért bántasz engem? Olyan rossz, hogy szeretnek?

Lucia                Nézz magadba, Ferenc! Te nem engem szeretsz, csak azt, amit a múltból mentségül fonogattál. Azt, amit látni akarsz. Azt, amit azt hiszel, hogy adhatok, azt, amit hiszel, hogy adhatsz. De mi csak emberek vagyunk egymás mellett, tán egy-két ponton egymásban. Nem szerelmesek, nem egyek.

Ferenc végső elkeseredésében.

Ferenc                         Hát ezt mondom: hogy mindig is csak én szerettelek, és te sose szerettél engem. Na, most mi van: miért hallgatsz? Azt hiszed ez jó nekem?

Lucia                Nem. Azt hiszem, túllépsz a hatáskörödön.

Ferenc              Mert elmondom, ami bennem van? Mert kezembe veszem a létem?

Lucia                Lám, édes, miképp lepény a rétet, szar lepi a létet.

Ferenc              Ne légy durva. Nem illik hozzád. Elég, ha engem rombolsz le, nem kell magadat is. De csinálj, amit akarsz. Akárhányszor utasítasz vissza, vagy tűnsz el évekre, én akkor is ott állok, és te nőni és fényesedni fogsz bennem. Hiába vagy mocskos, tisztán fogsz csillogni, és én szeretni foglak. Mert minél több beteljesületlen időt töltök veled, minél többször lépsz meg, adsz okot hitszegésre, majd oszlasz szerteszét, annál inkább az én belső hiányommá válsz. És én annál inkább vágyom majd rád, és annál inkább szeretni foglak.

Lucia                Remek! Akkor ez egy szép kis kör, amit láthatóan meg is oldasz magadnak. Hova kellek akkor én igazándiból? Majd elképzelsz szépen – és jó is lesz ez így. Akkor azt hiszem, mehetek is.

Ferenc              Ne, Lucia, ne!

Lucia                Miért? Egyáltalán, akkor mi vagy te nekem, Ferenc?

Ferenc hátradönti a fejét, fúj egyet. Felemeli két tenyerét, mintha igét mondana, aztán visszarogyasztja. Lucia élénken, számon-kérőn, és a vitától fölhevülten előrehajolva figyel, várja a választ.

Ferenc                         Senki, Lucia. Igazad van, senki vagyok neked. De visszhangod leszek, ha hívsz, melyről eszedbe jut a saját hangod, és elgondolkozol szavadon.

Lucia                Jól van, édes prófétám. Akkor megvagyunk ezzel a viszontlátással is. Kellemes életet!

Ferenc              Ne! Lucia ne! Várj! Lucia!

De Ferenc hiába kiáltozik, Lucia már felpattant, és átszelel a termen, kopognak léptei. Elhagyja a kávézót, bevágva az ajtót. Ferenc ülve marad bámulva maga elé, s mint akin nagy álmosság vesz erőt, tétova karmozdulatot tesz, és halkan káromkodik egyet. Összeharapja a száját. Ülve marad, sötét lepi el. Mintha nagyon sok idő telne, fokozatosan tér vissza a fény, és tágas, élénk, lágy világos lesz. Ferenc arca merev és sima – még ott ül a széken. Aztán pénzt vesz elő, és mozdulatában már a kártyajátékosok gesztusával az asztalra legyinti. Majd fölkel, s ő elhagyja is a kávézót. (Miközben kilép az ajtón csöndesen és derűsen megindul a Midnight cowboy c. film Everybody’s talking at me c. betétdala.) Még mindig a színpad alsó, terebélyes terében elindul balra. Mintha egy kocsiajtót nyitna, és beülne az ülésbe, lehuppan a földre vezető pózban. Vált, eltekeri a kormányt, indexel és vezetni kezd. Megbékélve teszi, láthatóan hegyekben utazik, és éles szerpentineket vesz. Nézelődik. Arcát elönti az öröm. Egyre hallhatóbban lélegzik. Szinte zilál. Mikor leparkol, érződik, hogy magasan van. Kékes árnyalatú és barátságos a levegő. Egy öreg bóklászik a színpad 3. szintjén. Rövidre nyírt, fehér haja van, tiszta, borotvált arca, szeme világoskék. Kopott farmert, és vastag, puha flanelinget visel. Metszőollót tart a kezében, a virágágyáshoz igyekszik. Mikor meglátja az autót, kezében az ollóval megáll, és várja, ki érkezett.

Ferenc              Nagyapa!

Nagyapa           Ferenc?

Ferenc látható örömmel arcán, bólogat.

Nagyapa           Mióta nem láttalak…

Ferenc              Három éve, Nagyapa, három éve.

Szorosan megölelik egymást. Ahogy elold az ölelés, Ferenc szétnéz a vidéken Nagyapa válla fölött.

Ferenc              Szép itt fönn.

Nagyapa           Szép. És mondd csak…

Ferenc              Igen?

Nagyapa           Tékozoltál, vagy csak hazatérsz?

Ferenc                         Tékozoltam és hazatérek.

Nagyapa felkaroló mosollyal kérdi, és ugyanígy hallgat, vár, hogy Ferenc belekezdjen. Hosszú a csönd.

Ferenc              Öt éve szeretek egy nőt… öt éve rá gondolok minden reménytelenségemben, és neki örülök, ha lehet. Valami nagy baj van velem, mert úgy szeretem, mint egy áhítatos barom, és mikor négy és fél év után találkoztunk, sikerült összevesznem vele.

Nagyapa           Szeretnéd egy kicsit kitisztítani a fejed…

Ferenc              Jólesne.

Nagyapa           Tudod jól: nálam addig maradsz, ameddig akarod, ameddig itt van dolgod.

Ferenc              Köszönöm.

Nagyapa           De:

Ferenc              Igen?

Nagyapa           De azt ne feledd, hogy majd vissza kell menned. Sokhelyütt lelhetsz békét, tán még örömöt is, de az életed? Nem, az ott van valahol, lenn, és érte kell menni.

Ferenc              Tudom. De most pihennem kell.

Nagyapa           Akkor jól van. Tudod jól, hogy szívesen látlak, és itt mindig van hely.

Ferenc              És reggeli is van?

Nagyapa           Van. Hagyma, négy tojás, két karéj kenyér?

Ferenc              Az úgy nagyon jó lenne.

Mintha egy sziklaszirtre ülnének, letelepednek a színpad harmadik szintjének szélére és lábat lógatva falatozni kezdenek. Ferenc a tájon nyugtatja szemét, evés közben folytatják a beszélgetést.

Ferenc                         Tényleg olyan szép innen. Alig érkeztem meg, de olyan, mintha már napokat töltöttem volna itt.

Nagyapa           Könnyű megszokni.

Ferenc              Jó megszokni.

Nagyapa           Különben… érdekes, hogy itt vagy, és pont így, mert van is valami, amit rég el akarok mondani neked.

Ferenc              Mi az?

Nagyapa           Azt hiszem, elég rossz neked, hogy egy ilyen vén trotty jutott melléd fiatalságodra, de már csak ez mi életünk, és ez az első, hogy ezt elfogadd, és csak a második, hogy minden egyebeken próbálkozz. De nem ezt akarom mondani, nem csak ezt.

Ferenc félrebillenti fejét, úgy hallgatja, hogy mit mond majd nagyapja.

Nagyapa           Hanem, hogy… Nézd, Fiam, én jól elvagyok itt a hegyen. Körülnézek, megnyírom a virágokat, néha lemegyek pisztrángozni a patakhoz. Mosolyogni is tudok. De Ferenc, én nyolcvan múltam, te meg alig vagy harminc, és aggódom miattad. Aggódom, mert látom az arcodon, hogy te ugyanezt akarod csinálni a városban, és az emberek közt is. De jegyezd meg: a magány nem jó az emberi léleknek. Voltam én is olyan fiatal, hogy azt higgyem, a magány majd megtisztít és strapabíróvá tesz. Volt, mikor hittem, hogyha jól akarom látni a dolgokat, mindig egyedül kell lennem és legalább egy picit szomorúnak. De nem csak látni kell a dolgokat, főleg a te idődben, hanem tenni, mert aki nem cselekszik, amellől elmegy az élet. Aki látni csak látni akar, az egyedül marad, mert látni csak úgy lehet. De nem biztos, hogy megéri, mert a magány egy idő után kiszárítja, és megmérgezi a lelket. És, ha nincsen lelked, vagy az nem tiszta, fiam, akkor nincsen semmid - én ezt tanultam meg. Akkor rossz ablakon keresztül nézed a világot. Mert ahhoz, hogy jó legyél, és ne egy görcsös, kapaszkodó próbálkozás, találnod kell valamit, valakit. Ahhoz, hogy élj, ne pedig csak nézegess, eszmélgess, hanem érezd és cselekedd a létet, hogy értelmed legyen, fiam, érzése a jelen idődnek, ahhoz együtt kell lenned valakivel.

Ferencen összeszorítja állkapcsát, próbálja visszafogni remegéseit. Az öreg szeme éles, tiszta, és felhevült, hangja komoly és nyugodt, gesztusai lágyak.

Ferenc              Megpróbálok, Nagypapa. Megpróbálok.

Nagyapa           Ne haragudj, nem bántásból mondtam, nem akarlak bántani. Csak azért szónoklom, mert én is sokszor és sokat voltam egyedül - mert mindent látni akartam, mindent meg akartam csinálni. Mert jól akartam csinálni – és ezt a jó szándékot látom benned is. De hiába, nem csak és nem elsősorban jól kell csinálni, hanem igazából, mert csak ez van nekünk, csak. És, aki nem szeret, az nincsen. Nincsen. Mint, ahogy én sem leszek, nemsokára. De te vagy, fiam, te leszel itt helyettem. Úgyhogy csak arra kérlek, szeresd az embereket, szeresd azt a lányt, akit ott látok a szemedben, és fogadd el magad – ezt kívánom neked, semmi többet.

Ferenc              Én sem. Én sem. Csak nagyon nehéz így. Nagyon.

Nagyapa           Tudom. Tudom. Most pihenj nyugodtan, én elmondtam a magamét. Mi lenne, ha mondjuk egy horgászással kezdenénk?

Ferenc              Az jól hangzik, az jó kezdet lenne. Orsó van nálam – gondoltam rá. Botod van?

Nagyapa           Viccelsz? Bot, horog, táska, zsinór, úszó, műlégy. Minden. A víz még hideg, jó lesz belőle inni is. A pisztrángok viszont már érzik a jó időt, szépen harapnak. Olyat fogtam, Ferencem, ezt is el kell mondanom… és valamivel kellemesebb lesz… türkiz zöld volt a háta, az oldala ezüst, ott lenn vágott rá a kanyarnál, a kövek mögül, vagy tíz percig nyúztuk egymást, és legalább…

Miközben Nagyapa a horgászásról beszél, már lerakja az ollót, és előkeresi a botokat, amik a földön fekszenek. Ferenc kezébe adja az egyiket, és mindketten lekászálódnak a fölső szintről, a második tágasabbra. Annak hátsó végébe sétálnak. Kényelmesen bedobnak, és megállnak ott a botokkal kezükben, háttal a nézőtérnek. A fény fókusza elől marad, és csak kevés esik belőle rájuk, épphogy érzékelni lehet körvonalaikat. Majd a fény vándorol, és az alsó szint bal oldalán áll meg, mélységben középtájon, ahol Lucia rajzolódik egy szobában. A szobában nincsenek bútorok, sem kályha, csupán egy tükrös asztal és egy nagydarab franciaágy, az asztal a szélével az ágynak tolva. Lucia a tükör előtti tonett széken ül, a tükörbe mered, de már elcsigázott kifejezéssel, mintha régóta merengene ott. Mögötte sötét. A tükörben látja, ahogy feje mögül kiválik egy másik fej, alakjából a másik alak, és heveny, szemrehányó gúnnyal mosolyog. Mészáros az. Lucia értetlenül és kisség riadtan.

Lucia                Jesszusom! Hát te? Te meg mit keresel itt?

Mészáros         Nyugalom. Nem kell úgy meglepődni.

Lucia                Már hogy ne kéne?

Mészáros         Ha csak feleannyira szeretnél gondolkodni, mint öltözködni, számolhattál volna velem.

Lucia                Mivel?

Mészáros         Hogy eljövök hozzád, és figyelmeztetlek.

Lucia                Mire?

Mészáros         Hogy keresd fel Ferencet!

Lucia                Ferencet? Ugyan. Ferenc sok más nőt szerethetne ugyanígy - ezt te is tudod. És én nem is tartozom neki semmivel.

Mészáros         Nem… te soha, senkinek nem tartozol.

Lucia                Ezt meg hogy érted?

Mészáros         Úgy, édes, hogy te képtelen vagy valakinek is tartozni, vagy számot adni. Épp ezért nem is tartoztál soha, senkihez. Inkább használtál, élveztél, rohantál, használtál, rohantál, csináltad önfejűen, és soha senkinek nem voltál képes számot adni. Csak ott jártál másodpercekre, felkavartál sok mindent, aztán elszeleltél, felpörkölve magad után a hidakat. És még azt hitted, szabad vagy…

Lucia                Igenis szabad vagyok.

Mészáros         Hogyan lennél? Olyan nincs is, Lucia… Kétféle ember van: az egyik vállalja a terheit és tetteit, a másik nem. De csak az a szabad, aki a vállára veszi a keresztjét, mert megéli azt, ami neki adatott. És te sose tetted ezt. A te szabadságod kényelmes menekülés volt. Felelőtlen illúzió.

Luica                Mondd, mit akarsz tőlem?

Mészáros         Lassan meg kéne állnod ebben a nagy és menekülő szabadságodban. Talán valamit kéne választanod, nem? Nem csak mindig mindennek az ellenkezőjét. Nem gondolod?

Lucia                Nem gondolom, hogy bármi közöd van ahhoz, hogy mit teszek.

Mészáros         Az lehet, de ahhoz, hogy mit teszel másokkal, ahhoz igen.

Lucia                Te miről beszélsz?

Mészáros         Arról, hogy keresd meg Ferencet!

Lucia                Miért tenném?

Mészáros         Mert hozzá tartozol.

Lucia                Én? Ne nevettess!

Mészáros         Szép vagy te asszony, de hazug.

Lucia                Miért mondasz nekem ilyeneket?

Mészáros         Kettőt találhatsz.

Lucia                Nem találok.

Mészáros         A gyerek miatt.

Lucia                Milyen gyerek miatt?

Mészáros         Amiatt a gyerek miatt, aki Ferenctől van és a te seggeden jött ki.

Lucia                Hogy merészeled?

Mészáros         Harmadszor szólítalak, asszony!

Lucia                Nem az ő gyermeke… Van róla fogalmad hány férfival voltam abban az időben?

Mészáros         Ezt aránylag pontosan, igen. És azt is tudom, hogy ebben a kapcsolatban te vagy az egy, és ő a senki, ha jobban belegondolok. De azt is tudom, hogy mégis ő a jó, és azt is, hogy az a tétova senki, ez a elveszett ember a gyereked apja.

Lucia                Nem!

Mészáros         Talán, ha nem ugrasz föl egyből tagadni, akkor hitelesebb maradsz. Nézz rájuk! Ismered mind a kettőt: nem mondhatod, hogy nem hasonlítanak. Nem, ezt nem teheted. Nyelj csak nyugodtan, cuppogja, bosszankodj, nem érdekel, felőlem sírhatsz is, mert ez nehéz, de nem változtat semmit.

Lucia szemei valóban beborulnak, száján ficam fut. Elfordul és könnyezik. Mészáros vár, majd puhább hangon folytatja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés