Sok szem, többet lát...

A kétoldalú halál

-         Remélem, sikerült elrendezkedni a szállodai szobájukban?- az alig huszonéves hölgy, elégedetten néz körül a nagyteremben.

 Öt kerek asztal körül 10-10 különböző korú nő és férfi ül. Uniós beszélgetésre invitálták őket.  Tudományos módszereket bevetve folyik a beszélgetés.

Az előttünk lévő fekete táblán, gyakran cserélődnek a szavak, és a mondatok. Életbe vágóan fontos kérdésekre keresi a választ az unió fiatal csapata. Csűrik-csavarják a gondolatot, ami a jegyzőkönyvbe kerül rögzítésre: A Magyar Állampolgárok ezt szeretnék! Öt témakörben keresik a válaszokat, javaslatokat.

Az ország különböző területeiről érkezett emberek komolyan veszik a feladatukat. Ugyan ezen a napokon, további öt országban is keresik a válaszokat. Műholdas kapcsolatban láthatjuk a többieket.

Természetesen akadnak bólogató Jánosok, és tűzről pattant vitatkozók. A szellemi munka, nem könnyű munka! 13 órakor nagyot kordul a gyomrunk.

Mehetünk ebédelni. A látvány csodálatos annak, aki nem szokott hozzá az állófogadásokhoz, gazdag partikhoz. Tejszínes sütőtökpüré leves, karfiolleves gombával, babgulyás annak, aki azt választja.  A tálcák sokasága töltött húsokat kínál, sült és rántott szeletek lapulnak egymáson. Amott színes sütemények sorakoznak, krémmel és gyümölccsel töltve, a tetejük díszesen koronázva.  Fehéren terített asztalon, trópusi gyümölcsök, amelyeket soha nem láttunk, így a nevét se tudtuk. Üdítő italok kelletik magukat, több kávéból is lehet választani, tejjel, tejszínnel.

- Istenem hát így is lehet élni?  Szívem szerint, fölhajtanám a terem négy sarkát, -mint egy batyut, - és ezt a sok-sok finomságot hazacipelném a vállamon. Eszembe nem jutna nyögdécselni alatta. Bűntudatom van minden falat után, amit lenyelek! A gyerekeim miért nem kaphatnak ebből a sok földi jóból? Nem is tudom, mikor ettek utoljára süteményt! Kiporciózom ezt a rengeteg ételt, hogy mennyi család ehetne belőle. Sok!

Azt nem tudom, hogy a többiek fejében mi jár, hiszen nagyon vegyes a társaság. Akad jómódú vállalkozó, és korgó gyomrú munkanélküli. Ismét visszatérünk a fekete táblák elé. Dolgozni, teljesíteni kell! Mondunk szavakat, mondatokat, és mégis más kerül rögzítésre. Egy különös lelki változásra lettem figyelmes: a jóllakott ember esze másként lát! Már nem olyan sötét a világ, mint reggel volt. Jönnek a fények a csalóka fények! Engedékenyebbek lettünk. Egyre gyakrabban a vitavezetők akarata érvényesült a jegyzőkönyvben. Estére eladtuk a lelkünket az ördögnek, úgy hogy észre sem vettük. Újabb hadsereget akartak létre hozatni, amelyet ellenünk is be lehet vetni, ha majdan engedetlenek leszünk. Azt már nem! Van elég fegyver a világban népirtásra! Erre a szóváltásra, mintha a többiek is magukhoz tértek volna. A hadsereg határozottan leszavazva! Bevándorlás- kivándorlás tőlünk a motyójával, mindenki odamehet, ahová a lába és az esze viszi. Amint elnézem magunkat, egy-két embert az esze nem visz sehová. A saját életéhez is buta. Ezeknek az embereknek életmentő szükségük van a szociálishálókra. A társadalomnak kell értük felelősséget vállalni, és segíteni a szerencsétleneken.  Rohamosan emelkedik a munkanélküliek száma. A munkáját veszítette el, és nem a szíve dobbanását. Élni kell, de hogyan?!

Azt pontosan látom, hogy az unió és az átlagember között hatalmas a szakadék. Engem minden érdekel, hogy mi történik velem, és körülöttem. A szállodai szoba egyszerűen, és barátságos színekkel van berendezve. A kétszemélyes ágy olyan finom, és kényelmes, hogy semmit nem alszom…csaponganak a gondolataim.  Jó volt zuhanyozni és a vízdíjjal nem foglalkozni. Minden gyönyörű, és hófehéren puha a törülköző. Nézem magam a tükörben…sokaknak természetes ez a világ. Ők biztosak abban, hogy holnap is kapnak reggelit. Másnap este 19 órakor egy előkelő étteremben invitáltak. Reggel leadtuk a rendelést, hogy mit szeretnénk vacsorázni. Estére már senki nem emlékezett a cifrán hangzó rendelésére. A pincérek hiába várták az útbaigazítást…gond egy szál se! Tegye oda, ahol nincs tányér. Mindenki egye azt, amit kapott! A villára tett első falatot a számhoz emelem hogy…ekkor valami különös dolog történik velem. Az iménti kép eltűnik a szemem elől. A távolból érkezik egy kedves hang.

- Juliska ébredjen! Hallja, amit mondok?-

A hűvös műtőben nagy az izgalom. A kedves beteg majdnem odalett. Gyors beavatkozásnak köszönheti az életét. Az altatóorvos a homlokáról töröli a verítéket. Az asszony szíve hirtelen, és váratlanul leállt. A műtét jól sikerült, semmi komplikáció, a varratok a helyükre kerültek. Azt hitték az orvosok, hogy végeztek…jöhet a következő beteg…mint egy gyártósoron.

-Doktor úr a monitor ismét életjelet mutat. A monitoron föl- leugrálnak a vonalak. Dolgozik a szív, pumpálja a vért. Sikerült az újra élesztés. Nem ment el, velünk maradt!- boldogan mosolyog Eszter szeme. A műtősnő int a beteg hordóknak, vihetik a megfigyelőbe az asszonyt.

-Pár perc múltán magához tér. Ilonka legyen mellette!- e szavakkal adja át a beteget. Kimerítő napok telnek. Kevés az orvos, a személyzet és a műtétekre jutó pénz. A kórházaknak profitot kell termelni.  Eszter se látta már két napja a családját. Rengeteg a beteg!

-                    A beteget nem lehet két napnál tovább bent tartani. A zárójelentéssel együtt haza kell bocsátani.- adja ki az utasítást a Dr. Nemtehetek Mást

-                    Hová? Hiszen hajléktalan a szerencsétlen asszony! Meg fog HALNI, hiába volt, amit tettünk!- válaszol kétségbeesett hangon Eszter. Ismerte az adatokat, hiszen ő vette föl két nappal ez előtt.

-                    Sajnálom! Ezt mondjuk „kétoldalú halálnak”- az orvos a tenyerébe hajtja a fejét, és pihen…hiszen kattog már a betegágy kereke, amelyen a következő beteget tolják a műtő felé.