A Krónikás üzeni....X.Poéta Piknikről.

Októberi Szentjános

A vén gesztenyefa ráncos derekára, levélmintákat festett az ébredő Nap fényessége. A láthatatlan, kószaszellő noszogatja a feketelevél árnyakat a szürkén hámló, vastag kérgeken.  Őszi hangját hallatja az Anna-Liget.

 Egy gyűszűnyi méretű, kis cinke mórikálja magát előttem. Hamarosan játszó cimborája is érkezik. Még az is megeshet, hogy testvérek. A barnán kunkorodó gesztenyelevelekről, pókokat reggeliznek!

Újra és újra fölerősödik a szél, és alaposan megbúbolja a fák zörgő, zizegő, suttogó lombjait. Ilyenkor egy-egy levélke búcsúkeringőt lejt, majd egy utolsó sóhajt… véget ért az Élete! Pontosan tudják, hogy fogytán az idejük, ezért most kell elmondani egymásnak, amit oly fontosnak tartanak. Hiszen már ők sem mai gyerekek! Sok mindent megéltek, és sok vihart tudhatnak maguk mögött. Régi barátság élteti a fenyőt, hársat, gesztenyét és a juhart…

Az ég kékje, fázós hidegre váltott, és hajnali harmatot hint a ligetre. Egy-egy fénynyalábot lovagol meg a káposztalepke. A hollók és az egerészölyvek éles hangja kardoz a levegőben, félelmetes harcot vívnak a betevő falatokért.

 Északról hírt hoztak a vándormadarak, hogy: „- Készüljenek a télre, mert nagyon kegyetlen, és könyörtelen lesz! Ezt üzeni a Jég Birodalom Fejedelme-„

A szemközti Hárs-hegy gerincén, vastag, fehér felhők emelkednek egymásután, mint akik a fák tövében töltötték az éjszakát.

Színesre pingált lomberdők, rozsdabarnára száradt fenyők, búzavirág kék égbolt, gomolygó fehér felhők, pirosan vérző, vadszőlő levek, homályos szemekkel leskelődő kökényszemek, ezüstben csillogó repülőgépek szántják föl a légifolyosókat, és a menyasszonyfátyolt húznak maguk mögött. „Itt van az ősz, itt van újra.”

A X. Poéta Piknik kitárja kapuit az Anna-Ligetben!

Szeretek a korai busszal érkezni, hiszen csodás ajándékot kapok az ébredő reggeltől. A piros cserepes faház vendégeket vár, mint oly sokszor az elmúlt évek során. Az ajtózár kulcsát balra fordítom… ajtó-ablak tárul, és friss, őszi illat fogócskázik a szobákban!

Kiválasztok egy napsütötte kellemes helyet, és hallgatom, hogy miről mesélnek a fák…”-keserves volt ez a nyár!” (jegyzetelek…) ”- még azt is írd oda, hogy…” - szól rám az öreg gesztenyefa. A nyomaték okán, fejemre ugrik egy gesztenyegyerek, majd jót kacagva a fűben landol. Nem haragszom!  A gyerekek már csak ilyenek…

Autózúgás közeledik. Ebben a pillanatban a varázslat véget ér! Fölzúg a szél, és nem értem egyetlen szavát sem.

Anett száll ki a fehér autóból. Mindig mosolyog… ezt hogy csinálja? A kérdéseire sajnos nem kap választ… Mint jó vendéglátós, ágyneműket és meleg paplanokat hozunk a raktárból. Hűvösek lettek az éjszakák.

-         Délután majd benézek hozzátok…-mondja Anett, és mosolyogva integet a fölzúgó járműből. Rohan, siet egy másik helyre, szervezni-irányítani a dolgokat. A paragrafusokkal örökké csatázó vállalkozók!

Telnek-múlnak az órák, és egy ismerős autó tolat a betonjárdán. Kontra Marika (Szvita) és Csapó Lajos a Poéta Piknik szervezői érkeznek, Szigethalomról. Puszi-puszi, majd csomaghordás. Mondjuk a magunkét, és boldogok vagyunk, hogy ismét közösen töltünk pár napot. Jól összeszokott csapat a miénk… serényen tesszük a dolgunkat. Nagy asztal a szoba középre, a fehér műanyag oldalra. Zöldséges szekrény, „Bár”szekrény, kenyeres és húsos szekrény… szóval, minden a helyére kerül. Forr a víz, „lusta ember” kávéja illatozik.  Irány a fő konyhára… ott várt a „meglepetés!” Sehol senki, üvegablak leengedve… Kopp! Nincsenek tányérok, poharak, kések stb. Ennél nagyobb baj sose érjen minket!

Kellemesen melegszik a levegő, s a vendégváró székeket kirakjuk a „teraszra.” Az órák múlásával minden székben helyet foglal valaki…

Szeretettel öleltük Bata Évikét, és kedves társát, Halász Imrét. Humorát is magával hozva itt van Nódrády Andor és élete párja Ildikó. G. Szabó Róza, Józsa Krisztinával érkezett. A gitár húrjai is megpendültek Kotroczó Évike ujjai alatt.

Péntektől-vasárnapig váltották egymást az irodalom és a festészet hű barátai. Pászti Szabó Zoltán, Nellikével és a kis fiukkal toppantak be. A mókamester Dinnyés Józsi is módjával osztogatta a beszólásait, persze szeretetből. Józsi asszonykája, megértően mosolyog…

Palóc Icuka végig gyógykezeli a társaságot… már semmi se fáj, semmi se hasogat. A nevetés valóban gyógyító erejű. Fekete József és Julika mindennap aktív résztvevői az Alkotótábornak.

Krisztina „alkalmi” kiállítást rendez a festményeiből. Alig egy esztendeje, festésre adta a fejét. Ebben bizonyára Antal Attilának is szerepe volt.

Reggeltől, késő estig, mint egy zsongó méhkas, olyan az alkotóház. Újság cikkek, versek, novella részletek kerülnek fölolvasásra. Mindenki Szót és Figyelmet kap! Dedikált kötetek cserélnek gazdát.

Semmi sem kötelező. Szabad áramlása van a szavaknak, gondolatoknak és a humornak. Délutánra egy béka is félreteszi bátortalanságát és határozott hangon belekiabál a beszélgetéseinkbe, vitáinkba. Neki is van pár szava… tiszteletben tartjuk… őt is meghallgatjuk. A harkály is helyet változtat, és közben kiabálja:”- mi van itt, ki van itt?!”

A reggelt, hamarjában követi az este. A Hold, minden erejét beleadva világít az éjszakában, ami néha-néha elpityeredik. Eső cseppek dobolnak a hervadó leveleken, és a piros cserepeken. Búcsúzik az afrikai nyár. A fenyvesek és a tujafák sokasága, halálát lelte. Hiába az intelem az embereknek… Óvjátok a Természetet!

Pusztító tüzek lobbantak, égtek a nádasok, égtek az erdők. Izzottak a hatalmas bálák. Kiszáradt a kukorica, torz szülött lett a napraforgó. Élelem után kutatnak az állatok…

Drágul az élelmiszer!

Az ország különböző részeiből érkeztünk, ám ugyan azokat a tragédiákat tapasztaltuk. A versek és a novellák, aggodalommal töltve. Gyermekeink és unokáink, miként veszik fel a harcot?!

Halász Imre verseket ad elő olyan lehengerlően, hogy néma csend követi… később hallatszik a taps. Feszültség ível át fölöttünk. Mit tehetünk ennél többet?

„A hangok” c. írásomat fölolvasva, Csapó Lajos emlékezik gyermekkora feledhetetlen pillanataira. Pontosan érezzük a szavak súlyát. Kotroczó Évike kezében a gitár húrja rezdül, és a szeretetről énekel. Majd egy másik dalban, ott van Marika hangja, és hozzá kapcsolódnak a többiek.

Néha, több beszélgető csoport is kialakul, és csillognak a szemek. Egy-egy pillanatra belopja magát a félelem: vajon tavasszal is mind itt leszünk?!

Az Idő nagy úr! Az idő nem telik, csak mi bandukolunk ki belőle, és jönnek mögöttünk mások.

Most pedig kedves olvasóim, engedjék meg, hogy egy Különös történetet elmeséljek…

Pár hónapot lépjünk vissza az időben…2012. július. Anna-Liget Alkotótábor.(Sarjad a jövő)

 Egyetlen pillanatot szeretnék kiemelni: A terebélyes juharfa árnyékában Nógrády Andor átszellemülten egy képet alkotott. A festék tubusok egymást lökdösték a kicsiny fa dobozkában. Régi darab lehet a háznál, hiszen különböző színeket hordott magán. Amint megláttam a dobozkát, akkor jutott az eszembe, hogy a következő találkozásunk alkalmával a tanár urat megajándékozom egy nagyobb dobozzal. De nem akár milyennel. Fénykorában eredeti CUBAI szivarnak adott otthont! Egy parányi aranyozott csattal záródott. Régóta őrizgettem ezt a „kincset.” Így végre méltó helyére kerül, és hűségesen szolgálja a festőt…

Szeptembervégén a Poéta Piknikre gondosan becsomagoltam a kubai dobozt, hogy véletlenül se felejtsem itthon. A következő szavak kíséretében adtam át az ajándékom. „-Ez nem Made in Kína!” „Pecsétekkel van igazolva a származási hely!”

A következő pillanatkép az Anna-Ligetből…

Halász Imre drámai erővel adott elő több verset is egy kubai-spanyol születésű költőtől. A Költő neve: Nicolás Guillén

Alig jutottunk szóhoz a versek hallatán. „Menni, menni, menni…” Igen! Menni az úton, és soha föl nem adni!!

A harmadik kép:

Feketéné Bencsik Julianna családregényéből olvasott föl. „A XX. század gyermeke voltam”

1969-től 1973-ig Kubában éltek, ahol a férje mezőgazdasági szaktanácsadóként dolgozott…

Júlia gondosan kiválogatott részekkel ismertetett meg minket, hallgatókat. Jó közönségnek bizonyultunk, hiszen rengeteg kérdést tettünk föl. Júlia és a kedves párja türelemmel, és szeretettel válaszolt a kérdéseinkre.

Akartuk, nem akartuk ez a három nap Kuba fényét is ránk vetítette. Biztos vagyok abban, hogy ok nélkül nem történik semmi. Akár kimondjuk, akár nem, nyomot hagyott a lelkünkben Kuba! Honnan merítik az Erőt?! Szabadságot választani azon az áron, hogy lemondunk az amerikai luxusautókról… és a többiről, DE Mindenki!

Amíg a fölolvasásokat hallgattuk, lábujjhegyen közeledett az este. Halovány szürke fátyolt terített az Anna-Ligetre. Az országúton autók lámpafényei villantak át a fák sűrűjén a bokrok takarásában. Szentjánosbogarak augusztus esti fényét idézték az emlékezetemben. Napközben még mindig 30C-fokot mutat a hőmérő higanyszála.

Holnap itt az október…

Egy valamiben biztos vagyok… ha úgy akarom, októberi Szentjánosbogarat is láthatok!