Politika? Persze, hogy az....

Kedves Pali bátyám!

Azt hiszem, jó néhány összekeverték a rózsaszínű álmokat a narancsszínű álmokkal. Szóval, sokan úgy gondolják most, hogy nem erről volt szó, amikor választottak. Azért írom, hogy választottak, mert én vettem magamnak a fáradságot, és otthon maradtam, mivel sejtettem, hogy bárkire is szavaztam volna tavaly áprilisban, én, mint adófizető, nem a legjobban jönnék ki belőle. És lám-lám! Igazam volt, mert szavazás nélkül is ugyanúgy élek, mint akik szavaztak. Addig is pocsék sorom volt sok honfitársammal együtt, és azóta is pocsék sorom van, szintén velük együtt. Akkor meg minek a macera, nem igaz drága Pali bátyám? Ahogy régi jó ismerősöm mondta anno: felvirradt egy új nap, természetesen új kudarcokkal. Visszatérve az álmokhoz. Szerintem mai helyzetünk csakis egyes személyek rossz álmainak köszönhetők. Figyelje drága Pali bátyám a következő képet. Kora este van, ki-ki nyugalomban. Már aki. A többség persze nyugtalan, mert jogbiztonságos és jóléti országunkban a rosseb tudja, mit hoz majd a holnap, de most ez ebben a felfokozott pillanatban nem lényeges. Persze, ez most hülyén jött ki, mert lényeges, csak nem tudunk tenni ellene. Egyébként, ha nem mondtam volna, a holnapnál már csak a holnapután lesz bizonytalanabb és rosszabb. Ezek kérem nem kispályások! Hisz ami eddig biztos volt, azt is sikerült bizonytalanná tenniük! Ez pedig a múlt. Tehát nyugalom van abban a bizonyos lakásban, melyről beszélek. A jó káder és családja már túl van a finom, több fogásos vacsorán, és már elfogyasztották kötelező napi narancsadagjukat is. A családfő Parlamentben összegyűrődött zakóját fogasra akasztja, és nyújtózik egy jó nagyot. – Tegyük el magunkat holnapra! – mondja, és úgy tesz. Bemegy a hálószobába, lefekszik, és pillanatok alatt mély álomba szenderül. Igen ám, csakhogy a finom vacsora megfekszi pocakját, és elszabadulnak borzasztó álmai. Azt persze én nem tudhatom, hogy ő mit álmodik, - csak sejtem - mert valószínű, hogy kilencvenkilenc évre titkosítják, de! Abban biztos vagyok, hogy ezek a rossz álmok befolyásolják a későbbi kormányzati döntéseket. Rosszat álmodtál jó komám? Miről is álmodtál elvpárttársam? Felhalmozott magán nyugdíjpénztári vagyonról, negyven, ötven éves nyugdíjasokról, független igazságügyi és rendvédelmi szervezetekről, szabad szólásjoggal bíró médiáról, keveset dolgozó tanárokról, minimálbérből dőzsölő embertömegről, vagy valami egyéb borzalomról? Ne aggódj, majd mi orvosoljuk! Megtehetjük, hisz mi vagyunk a törvény és a törvényesség. - A törvény én vagyok! – mondta Döbrögi uraság, és ezen el lehet gondolkodni. Hisz egyre több a Döbrögi, viszont nincs egyetlen egy Lúdas Matyi sem. Egyelőre. Persze ez így igazságos, - hol van itt igazság, amikor csak gazságot látni - hisz mindenhol olyan törvények a létjogosultak, amilyeneket a törvényhozók alkotnak. A kannibálok megehették egymást, mert ők azt a törvényt hozták, hogy szabad embert enni. Volt olyan törvényhozás, ahol az embertelenséget iktatták törvényeikbe, és volt olyan is ahol a tolvajnak levágták a kezét. És volt olyan demokrácia, ahol rabszolgákat tartottak. Nálunk is van rabszolga, csak most egyszerűen minimálbéres a neve. És az is lehet, az is előfordulhat, hogy a tolvaj épp Országunk Házában ücsörög, mert nálunk meg ilyen törvények vannak. A takarítónőnek kell erkölcsi bizonyítvány, a parlamenti képviselőnek nem kell. Tehát visszatérve mondandómra. Pillanatnyi helyzetünk csakis politikusaink zagyva álmainak köszönhetők. Egyébként mi mással lenne magyarázható a nádpálca effektus. Ja, hogy nem tetszik tudni mi a nádpálca effektus? A nádpálca effektus lényege, hogy akár jót tesz a nebuló, akár rosszat, a pálca mindig lesújt. Vagy nagyon odacsap, vagy csak épp annyira, hogy érezze az a fránya kölök, hogy van, hogy létezik, nem érdemes kukoricázni vele. Mire is gondolok? Csupán arra, hogy az utóbbi egy esztendőben a pálca folyamatosan suhint. Hol kicsit, hol nagyot, és a nebulók, vagyis mi adófizetők, megszeppenve várjuk, hogy mikor, hol csap le megint. Mert tudjuk, hogy akármi is történik, akár hogy is viselkedünk, a pálca lesújt! Mert a pálcának csak egyetlen feladata van! A büntetés! Esetleg olyan, hogy a minket figyelő Nagy testvér, a magát jóságosnak beállító Tanár úr netán megsimogatná a buksinkat, tenne némi engedményt irányunkban, még véletlenül sem fordul elő. Épp a minap gondoltam arra, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta már a harmadik nemzedék nő fel, aki úgy éli az életét, hogy a környezetében mindenki segélyre van berendezkedve. Nem, vagy csak ritkán járnak iskolába, a felnőttek dolgozni. Tetszik érteni? Családok, emberek élnek úgy, hogy nincs meló, – nem mintha feltétlenül akarnának dolgozni – de van az állam bácsi, és minden áldott nap leteszi az asztalukra a kenyeret. Azt a kenyeret, amit az adófizetők pénzéből vásárol. És ennek ellenére ki van csesztetve, kivel van kicseszve, kit feszítenek nap, mint nap keresztre? Bingó! Eltalálta Pali bátyám! Az adófizetőt! Nem a minden áron való segélyezést vizsgálják felül, nem az arra méltatlanoktól vonják meg a pénzt, hanem húznak még egyet a nadrágszíjon, nekünk. Csak azt nem tudom, mi lesz akkor, ha elérkezünk a szíj utolsó likához? Mit tetszett mondani? Hogy már elérkeztünk? Nem hinném. Ezek még mernek akkorát álmodni, hogy beledöglünk heted íziglen! Meg tetszik látni, bár ne legyen igazam. Már híreket sem hallgatok, lassan híradót sem nézek. Csak újságot olvasok. Kormánypárti és ellenzéki lapokat. Ugye több szemszög, nagyobb rálátás. Pont emiatt tartok ott, hogy fingom sincs, mi folyik ebben az országban. Valószínű, hogy nagyszerű, ország építő, kisembereket felemelő események zajlanak, – egyedül én nem tudok róluk – hisz semmi rendkívüli esemény nem történik. Persze, a jó múltkor a rend védelmisek borogattak némi kukát, de hol van ez a 2006-os eseményekhez képest, amikor a szemétláda akkori kormány miatt szétverték a fél fővárost. Mivel most híre-hamva nincs ilyen jellegű sajnálatos cselekményeknek, nyugodtan elkönyvelhetjük, hogy igenis jó felé halad hajónk, és a verssel ellentétben, nem a víz, hanem a hajó, pontosabban a hajó kapitánya az úr.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci nagyon szépet álmodott. Azt álmodta, hogy teremtődött egymillió munkahely, és mindenhol ő dolgozott. Kicsit elfáradt estére, de kárpótolta őt az a tudat, hogy ő mert nagyot álmodni.