- Tizenöt foga volt még az öreg Birkácznak, amikor egyetlen fia, utóda és örököse belecsúszott a jeges Dunába.

      - A Lágymányosi híd tájékán történt késő éjjel, senki nem járt a környéken, csak egy tolóhajó böfögött lassan fölfelé. Hosszú, hideg fénycsóvája lassan pásztázta a sötét vizet a hajózóút jelző-bójáit keresve, s egy villantással köszönt is neki.

      - A fiatal Birkáczot meglepte az erős fény, mely átszakította a számára egyre otthonosabb sötétséget, a bokája körül klottyogó víz is mintha élesebb hangot adott volna - tiltakozót, de a fény hamar tovább keresett a vizen, nem bántott senkit, csak figyelt, kutatott, ez volt a dolga.

      - Zaklatott menekülése a plébánia pincéjében tett rombolása után, amikoris az egyház egy fecsegő szolgáján akart bosszút állni már csillapulóban, kiitta mindkét lopott üveget is, legszívesebben megadta volna magát bárkinek, bármilyen hatalomnak, s amikor a tolóhajó reflektora rávillantott, szinte tisztán hallotta a belső hangot: megvagy…

      - Már tavaszodott amikor az Öreg Birkácz mégiscsak rászánta magát, hogy a helyet felkeresse, ahol egyetlen fia, utóda és örököse a cipészmesterségben belecsúszott a jeges Dunába, s találkozott Károllyal a csatakos, kitömött ebbel, aki aki evilági állapotában még mindig az előkert barackfáját támasztotta szemben a kiskapuval.

      - A hosszú vonatúton az öreg Birkácz únott pofával számlálgatta még melévő fogait. Nyelvével számlálgatta őket, a hét alsót, meg a nyolc fölsőt. Jobban szerette volna ha fordítva rendeződtek volna állkapcsában, de erről nemcsak ő tehetett.
      - Hármat galád módon kivertek a szájából mint utólag kiderült csupán félreértésből, mert a kocsmai világitás akkor sem volt szerinte tökéletes. Viszont sem láthatta őket, szétgurultak a mocskos padlón. Az események is gyorsan zajlottak mentővel kórházzal állkapocstöréssel, ki keresgélne ilyenkor szétgurult fogakat, s miért?

     - Kálmán, a csatakos eb volt a legboldogabb amikor végre hazatért. Ültek az előkertben beszélgettek. Nyelvét gyakran végigjáratta az alsó fogsoron és nagyon sajnálta azt az elkóborolt három hiányzót. Jobboldalt mutatkozott erősen a hiány, kicsit féloldalasra sikeredett az átrendeződés, s azóta sokszor elgondolta, hogy mit is kellett volna csinálnia a nagy égzengésben. Talán ha ülve marad, s nem áll föl korsóval a kezében…

      - Pedig nem volt a mozdulatában semmi fenyegető. Üvegek székek repültek körülötte, a menyezeti lámpát is félrecsapta valaki, fenyegetően közeledett a tumultus amikor felállt s a korsót előratartva csak annyit volt képes mondani - no-no…
      - Aztán a kórházban tért magához.

      - A piros híd tövében állt, a vizet, a partmenti köveket bámulta amikor megállt mögötte a sárga dzsip. Erőteljes kopottas masina, igazi csörlővel a motorház elején.
      - Az öreg Birkácznak nagyon tetszett, még az a dobozféle is amit ráerőltettek hátul.
      - Idősebb férfi szállt ki belőle, megpaskolta a motorháztetőt, tetszik..? – kérdezte a közelebb ballagó Birkáczot.
      - A hídmester vagyok – nyújtotta a kezét a férfi – maga nem látszik pecásnak, az az érzésem…
      - Nem folytatta. Az öreg Birkácz nem figyelt rá, épp körüljárta az öreg járgányt, egyre jobban tetszett neki, a hídmester nagy örömére. A csörlőt is megtapogatta, haloványan katonai emlékek jutottak az eszébe – igen a Wippon, hát persze, az sokkal nagyobb volt, de annak is volt csörlője…

      - A maga fia volt itt befagyva? – kérdezte a hídmester. Az öreg Birkácz abbahagyta a szemlélődést, eléje állt.
      - Nézzen rám – mondta halkan - ilyen lett volna ő is öregkorában.

      - Hazafelé a vonaton is a sárga dzsippen járt az esze. A cipészmesterséget abbahagyja, kirámolja a sok büdös kacatot, kiváló lesz garázsnak a helyiség, amúgy is annak épült. Jólesőn merengett, nyelve körbejárt csücsögve számlálgatta a fogait, megtehette, egyedül ült a kupéban.
      - Amikor hazaért a lányai meg sem kérdezték hol járt. Kiült az előkertbe, sodornia sem kellett, apró kis szerkezet törtötte a cigarettát, gondolkodott. Nyelvével körbejárt az ismerős mozdulattal, alul felül, a fogai rendben voltak, alul hét, felül nyolc, de valami újat fedezett fel ami bosszantotta. Nem is bosszantotta, inkább meglepte, mert a gyakori ellenőrzések során ilyesmit még sohasem tapasztalt. Még sohasem nyomogatta őket erősebben, nem volt miért, csak sorra vette mindet, a lányai gyakran rá is szóltak - ne csücsögjön az asztalnál apuka, de nem törődött vele.
      - Még a cigaretta készítése is megakadt a kezében. Rémülten, szemét lehúnyva tett még egy kisérletet. Nyelvével lassan körültapogatta mind a tizenötöt. Az alső hetet és a felső nyolcat. Most kivételesen nem megszokásból, vagy unaloműző szórakozásból, most egyáltalán nem. Meglepődött...
      - Két felső szemfoga kivételével az összes foga mozgott. Úristen az égben...! Károlyra pillantott aki a kiskapuval szemben állt kitömve a barackfa mellett, oldaláról már nagy foltokban lekopott a szőr, rondább volt mint valaha. Neki épp az elsárgult szemfogai hullottak ki először.

      - A szar is le van szarva – gondolta az Öreg Birkácz amikor kissé megnyugodott. És köpött is egyet. A biztonság kedvéért pedig újra megszámlálta a fogait. Megvolt mind a tizenöt. Ha mozognak, hát mozognak. A sárga autóban is mozognak majd vele együtt, mert a cipészkedést bizony abba kell hagyni. Ilyenkor kell abbahagyni, amikor aránylag fiatal még az ember, van még tizenöt foga, s egy sárga autóban ettől még fiatalabbnak is látszik.