Történet a hetvenes évekből, rólunk, velünk, nektek.

16.

Meglehetősen későn ébredek. Jéghideg vízben lemosdom, ezzel kényszerítem magam, az ébren maradásra.

Odakint hét ágra süt a nap. Már igencsak benne vagyunk a nyárelőben.

Kint könyökölök a folyosó korlátjánál. Csíkos fürdőköpenyben, mezítláb, és kíváncsian bámulom az alattam lüktető nyomortelepi világot.

Odafent vakítóan kék az ég, és egy elsuhanó MÍG 21-es jelzi, hogy szovjet barátaink vigyázó szemeiket országunkra vetik. A mosolygó reggel nagyanyámat kókadó virágai között találja. Kicsi piros locsolókannával, ezüstös haját kontyba formálva, virágmintás otthonkában hajladozik a botanikai csodák között. Egy kertszomszéddal odébb, Háromszéki Ica néni nagyobbacska fakanállal, olyan szépen faragott, mívessel, veri laposra kisebbik gyermeke a „jaj de rossz vagy Ferike” búráját. Dodó és Paprika ülnek a lépcsőház kétes tisztaságú kövén és bikáznak.

Zavaros álmaim után korgó gyomorral várom a beígért tojásrántottát tejeskávéval.

Szmolinka Jóska kinőtt öltönyében parádézik a gangon. Várja szüleit, ugyanis ők minden vasárnap templomba járnak.

Azon elmélkedem, mivel kellene agyoncsapni a lusta napot, amikor az udvar végében feltűnik az Andzséló egy bili kék női kerékpár társaságában. Mögötte vidámkodnak a többiek. Itt van a csekély növésű Jattadra, aki kiskorában megkóstolta bilije tartalmát. A rossz nyelvek szerint, azóta szar szagú a lehelete. Velük tart a hosszúra sikeredett Prentin, és a bal szemén leragasztott szemüveget viselő Kupec.

Észrevesznek, ahogy támasztom a fakorlátot. Jattadra rám üvölt.

- Pofikám! Jössz bringázni?

- Persze, hogy megyek! Csak kajálok! – válaszolom örömmel, mert ezzel meg van a mai programom.

Kupec egy szemével hunyorogva - mert belesüt a nap - kiált vissza.

- A porolónál várunk! Addig az Andzsit megtanítjuk bringázni!

Tényleg! Ez eddig eszembe sem jutott, hogy ez az emberiség kudarca nem tud drót szamáron lovagolni.

Reggeli után előhozom féltve őrzött bringámat a sufniból. Én öszvér bringának nevezem. Félig lopott, félig vásárolt cuccokból lett összeállítva. Amikor kész lett, lefestettem citromsárgára. Állati dögösen néz ki, csak mindig tele van muslincával. Ezek a hülyék azt hiszik, hogy citrom. Tavaly nyáron ráfestettem, hogy bicikli, de ez sem használt. Ezek a bogarak marha bizalmatlanok. Azt hiszik átverés forog fent, és dafke rászállnak.

Rendőrfékezéssel érkezem a porolóhoz. Feltápászkodom, leporolom magam. A többiek az óvodakerítésnek támaszkodnak, a bicajok letámasztva a falnál. Egy bili kék villám cikázik el előttem. Kis híján áthajt a lábamon. Nagy nehezen behúzza a féket és megáll.

Andzséló az.

Piros az arca, ragyog a szeme. Abszolút boldogság terül szét az arcán.

- Tudok cangázni! – kiáltja felhevülten. – Gyerünk túrázni!

Rövidesen kiderül, abból áll a tudománya, hogy az egyenes szakasz az úgy, ahogy megy neki. Viszont a kormányt még nem tudja kezelni.

Ott áll terpeszben, bringája a lábai között, egészen kipirosodott az izgalomtól.

- Gyerünk túrázni! Menjünk a kiserdőbe!

Kupec megpróbál a lelkére beszélni, miszerint nem egy hátrány, ha tud kanyarodni. Azon egyszerű oknál fogva, mivel nem minden út egyenes.

Képtelenség beszélni vele. Egyfolytában fújja a magáét. Minden áron menni akar. Okos enged alapon, elindulunk. Úgy beszéljük meg, hogy végig tekerünk a Zágrábi úton. Egyenes, mint a nyíl, kanyar nincs benne, autóforgalom kizárva.

Felcihelődünk. Körbevesszük a női bringán roppant hülyén kinéző Andzsélót és haladunk. Lassan gurulunk az úton. Az út szélén vidám családapák játszanak kiskölkeikkel, a fruskák virágot szednek, és a Gombos Jucinak megint rohama van.

Változik a vonulás sorrendje. Most az Andzséló vezeti fel a sort.

Gyorsulunk. A bili kék villám, sebesebb iramot diktál.

Jattadra ráüvölt.

- Lassabban te faszkalap! Összetöröd magad!

Gúnyos, boszorkányos kacaj a válasz.

Ha lehet, még gyorsabban haladunk. Tépünk, mint az állat. Felállunk a nyeregből, a szél vágja arcunkat, könnyezik szemünk.

Képtelenség ezt a száguldó őrültet jobb belátásra bírni. Elől teker, mi pedig illendő távolságból követjük. Nem merünk a közelébe menni, mert félünk, hogy elesik és áthajtunk rajta.

A közeledő tragédia előreveti árnyékát.

Ahogy az lenni szokott, egyszer minden út véget ér. Vagy azért mert elkanyarodik, vagy azért mert keresztezi egy másik út, vagy azért, mert egyszerűen megszűnik. A Zágrábi út pont ilyen. Egyszer csak vége lesz, mert keresztezi a telep szennyvizét és mocskát összegyűjtő nyitott csatorna, amely Kőbányát válassza el Kispesttől. Ez a Büdös Árok. Az árkon túl van célállomásunk, a Határ úti Kiserdő.

Sebesen haladunk, az Andzséló elől kurjongat.

A dráma a levegőben lóg.

Fékezni kéne, hisz tele a víz szarral és moslékkal.

Mi négyen az utolsó pillanatban rántjuk be a fékeket. Andzséló és a kék csoda, mint valami lassított felvétel emelkedik el a parttól. Úgy tűnik, egy darabig lebeg a levegőben, majd egy hangos csobbanással merül el a trutymóban.

Dermedten állunk. A zavaros hordalékot nézzük ott, ahol barátunknak nyoma veszett. Egyszer csak előbukkan a feje, majd a felső teste. Szerencséje van, mindössze derékig ér neki a bélsár.

Sietve kerítünk egy hosszú botot, azt nyújtogatjuk feléje, hogy a partra segítsük.

Mocskosan, büdösen ránk rivall.

- A bringám nélkül sehova!

Ezzel alámerül a ganéban. Felbukkan, mély levegőt vesz, majd megint eltűnik a szemünk elől. Kis idő múlva diadalittasan emeli ki a kétkerekű villámot a mocsadékból.

Hosszas ráncigálás és huzavona után kint vannak a parton. Szerencsétlen, olyan büdös, hogy nem lehet megmaradni mellette.

Elindulunk visszafelé. Elől a bűzbomba, mi meg mint az elnöki kocsisor, mögötte. Orrfacsarón hosszú az út hazáig. Amerre elhaladunk az embereket csodálkozással vegyes undor fogja el.

Házunk közelébe érve megállunk a Lehoczkiék kertjénél, és elkérjük a slagot. Cimboránkat nagy nehezen megtisztítjuk a szartól. Az elviselhetetlen bűz marad. Nem merjük őt tovább kísérni, mert ismerjük az anyját. Szegény asszony! Amikor meglátja a gyereket először a saját haját tépi, utána a fiáét. Természetesen minket is sűrűn emleget, és nem a legszebb szavakkal.

Amikor ebédelek, a kellemetlen szag még mindig az orromban van.