Ahogy így elnézem, alig illik rá a hagyományos "fotel" elnevezés. Tipikusan szocialista termék, úgy harminc  évvel ezelőttről. Egy kevés fa, szög nélkül, összeragasztva, némi gurtni szerű dolog, valamint két szaivacspárna. Egy a fenekem alá, egy a hátam mögé.

Akkoriban ez volt a korszerű termék, könnyű, olcsó praktikus.

Ez a két tákolmány - mert, hogy kettő van belőle - életem elválaszthatatlan része. Az idő vas foga nem kímélte őket, de gondos ápolásom következménye, hogy még nem omoltak össze.

A garnitúra, melynek ezek is a részét képezik, szép lassan az enyészeté lett. Kitűnő szolgálatot tett, csaknem harminc éven át.

Túl azon, hogy ellátta funkcióját, még komoly biztonság-technikai szerepe is volt.

Az akkori designek megfelelően, enyvvel ragasztott fűrészporból készült, ennél fogva súlya is tetemes volt, na meg a magassága is. Mozgatni, szobát átrendezni, csak kalákában, markos legények társaságában lehetett.

Aztán, egyszer csak elkezdett szétesni az egész. A legfölső, un. gardrób rész ajtajának zsanérja eltörött, az ajtó lezuhant. Iszonyatos robajjal, a lábamtól néhány centire. Ha eltalál, az pár heti gipszet jelent, de mázlim volt. Aztán a másik és a harmadik ajtó is erre a sorsra jutott. Szerencsére, a mágnes zár nem fáradt el, így volt ami megtartsa őket. Nem volt szembetűnő a malőr, de funkcióját teljesen elvesztve, csupán csak esztétikailag jelentett némi szerepet.

Történt egy alkalommal, hogy betörő szemelte ki magának lakásunkat.
Keserves meglepetés érte, mikor nagy vehemenciával nyitogatni kezdte a szekrénya jtókat, amik, engedve az erőszaknak, fáradtan hullottak alá, - ha jól olvastam ki a nyomokból - egyenesen a betörő lábaira.
A csalódás igen fájdalmas lehetett, és valószínű, némi alak változással is járt, mert eltűnt a széttaposott, ronggyá hordott vászon szandálom. Szerencsétlen ember, fájdalmas zavarában ott felejtette a méregdrága vasalót az állványon. Csak egy piacon vett silány hajszárítót, meg a Matávos telefont vitte magával.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy hazaértemkor a lakásban nyalogatta sebeit, mert a forgalmas utcára nyíló, kisszoba ablakán távozott igen sietősen, HI-FI-t, wolkment hátrahagyva.

A hősiesen viselkedő szekrény ajtók visszakerültek az őket tartó mágnesek vonzásába, én meg elméláztam azon, hogy, lám, minden vacaknak van valami haszna, nem beszélve az érzelmi kötődésről.

A lovakat lelövik ugye, a kiszolgált szekrényeket kidobják.
Amikor lehetőségem volt arra, hogy újat vegyek, nem vitt rá a lélek, hogy kidobjam a régit. Odaadtam olyanoknak, akiknek még ilyen vacak sem volt, hátha megreparálva kiszolgál még ott is egy pár évet.

A fotelok maradtak.
Képtelen vagyok megválni tőlük. Ezek az ülőalkalmatosságok hozzám vannak szerkesztve. Az én hátam görbülete, íve, pont olyan, hogy a fotel hát támlája ideálisan támasztja meg.
Amióta hátfájós lettem, az ágyban fekvés, valóságos gyötrelem. Néhány óránál többet, nem bírok fekve tölteni, ha mégis, akkor úgy kelek fel reggel, mintha kapáltam volna egész éjjel. Ha véletlenül a fotelban aludtam el, és csak kis időre feküdtem ágyba, egész elviselhető lett a dolog.

Egy bizonyos idő után, az éjszakára való készülődés nálam a következő módon zajlik:
szokásos esti toalettem végeztével, gyöngéden közelebb húzom egymáshoz a két, szembe állított fotelt. Kisimítom a valódi, műszőrme huzatot, megigazítom a karfa keménységének enyhítésére szolgáló rongypárnát, (visszatuszkolom kifolyt belét), majd elhelyezkedem.
Egyikbe rakom a súlypontom, a másikba a lábaim, majd addig fészkelődöm, míg az idomulás tökéletessé nem válik. Aztán elkezdem nézni az esti filmet, aminek soha nem tudom meg a végét, mert addigra elalszom.

Ha a fotel alattam van, egészen extrém helyzetekben is képes vagyok aludni. fizikai törvényszerűségeket meghazudtoló módon vagyok képes kilógni a fotelból, szinte, csak képletesen kapaszkodva lábaimmal. Gyermekeim nem egyszer megpróbáltak egyenesbe hozni, visszatuszkolni, felébreszteni, csekély sikerrel.
Ha mind ezt a tortúrát, ébren kellene végigcsinálnom, hát bizonyára csontom törne, de így, a fotelek támogatásával, könnyedén megy, és talán ennek a "fizikoterápiának" köszönhetően, frissen, pihenten ébredek.

Az igényb evételt igencsak megsínylik, szegények. Időnként megforgatom a párnákat, megcserélem őket. Ilyenkor pár napot várnom kell, amíg ezt a változást megszokom.
Gondolni sem merek arra, hogy mi lesz majd, ha végképp kidőlnek alólam!
Lelkiismeretesen ragasztgatom, enyvezgetem őket, de egyre gyakrabban kell a generálozást elvégeznem.

Hangos szóval be nem vallanám, de gondolatban már elképzeltem, egy másik, célnak megfelelő alvó-alkalmatosságot, de azt hiszem, a vásárlás nem lesz egyszerű. Mert, lehet, hogy az ülés kényelmes lesz, de vajon aludni is sikerül-e benne? Azt már igazán nem tudom kipróbálni az üzletben.

Óvatosan nézegetem a lakást, hogy mi van olyan dolog, amit ki tudnék dobni, hogy helyet biztosítsak a levitézlett foteloknak, amiket, ha az új, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, meg tudok látogatni, egy-egy átvirrasztott, derékfájós éjszaka után.