-        Most, hogy lesz, hová temetik a csontját? Nem volt elég pénzem, kicsi a nyugdíj.

Radnai István:

KÉT NAP

 - Kik vagytok? -  kérdezte határozott hangon, miközben a homok kipergett a fogai közül. Köpnie sem kellett, ment magától

A nap magasan fent járt a bozót felett. Távolabb a fasor már rendezettnek látszott, de erre? Erre nem járt senki, időtlen idők óta.

Kérdését megismételte, kicsit hangosabban és érthetőbben, majd hozzátette:

 - Nem Yorick vagyok, akárhogy nézitek!

Értetlen arcot vághatott ehhe, mire:

 - De úgy vélem egyiktek se a dán királyfi?! Sírásó, neked az apád vagy a nagyapád lehetett, aki rám hányta földet!

A két ember, akik közül egyik a kezében tartotta és a másik, aki a lapátra támaszkodott, alaposan elcsodálkoztak. Ilyesmi csak akkor történt, ha éjjel titokban, a Kisfogházból  hordták ki a testeket.

Persze korábban volt, ez az apja vagy a nagyapja mesélhette, akkoriban történt, amikor még lókötőket és gyilkosokat is kötélre ítéltek.

Vagy mégsem, talán a törvényes halottak mégis hajnalban kerültek a temető árkába? A keze lehanyatlott, de a koponya mégsem esett ki a kezéből.

Az tovább hajtogatta a magáét, pedig a nap magasan, állt.

Szava elállt és hallgatott, csuklott ettől, a tökfödője, elkeveredett a homokkal, már két kollégája állta körül.

- Rögtön szöget ütött a fejembe - folytatta, amazok még pisszeni sem mertek. Ketten vagy hárman lehettek, miközben a hangyák erősen mászkáltak a fején, a haja közt, a szeme előtt a homokon és végül is a koponyán. Nagyok voltak és nyüzsögtek.

Józsit még soha sem fogták be sírmélyítésre, vagy exhumálásra. Exet csak kettőt ismert. Volt egy ügyvéd,aki a kocsmában igen választékosan fejezte ki magát és mindig ezt mondogatta, ha felemelte a poharat, vagy a feleségét emlegette.

*

Józsi rászólt - Hallgass! - de nem tudni melyik kollégájának címezte, mert a sülthal nem hallgathatott volna mélyebben. Senki sem szólt, legalábbis Feri később megesküdött volna az anyja életére!

Meg is húzta laposüveget és körbe adta. Azaz körbeadta volna, de Józsi nem nyújtotta érte a kezét.

Józsi maga elé bámult - messzire, nagyon messzire! Az ügyvéd később azt mondta, biztosan Dániába.

Az ügyvéd nagyon művelt ember volt.

- Szöget ütött a fejembe! - szólalt meg újfent a koponya. Na, ez már sok volt! Józsi szaladni szeretett volna, de szinte le volt betonozva. A Feribe és a másik Feribe kapaszkodott  volna, annyira megszédült, de kezében a koponyával az üres levegőt kaszálta, pedig ott voltak mind a ketten, csak melyik az igazi Feri?

Józsi, biztos, ami biztos, megrázta a koponyát, zörgött! Valami zörgött! A csonthoz ütődött, végül az öreglikon kibújt a szög hegye, jó hosszan.

Az irodából valaki arra járt, megnézni, hogy haladnak, mert szinte már a sarkon köhögött a halottaskocsi dízel motorja. Legalábbis Józsi hallani vélte, aztán egy mozdony füttyentett vagy dudált, de ezt akárhogy is erőltette az ügyvéd, nem tudta megmondani.

A főnök rájuk nézett, legyintett. Már vissza is akart fordulni, amikor Józsi feléje nyújtotta a koponyát.

Alig tudott valamit kinyögni, de végül megmozdult a protkója és némi kattogó mellékzöngével, annyit kinyögött

- Főnök!

A főnök tenyerét megszúrta valami, vagy valaki. Egy koponyától ezt nem várta volna, de lám a szög kibújt az öreglikból.

Szabad kezével megvakarta a loboncát, elvégre ő a főnök, ezzel mit csináljon?

Az meg, hogy zavarát fokozza, megint megszólalt:

 - Rögtön szöget ütött a fejembe!

Józsi tisztán hallotta, bámult a főnökre, szapora pillogással, szemhéja most már békésen lecsukódott volna, hogy megszabadult a koponyától és ment volna a bokor alá. Nagyon álmos lett hirtelen, a nap meg csak egyre magasabbra hágott. Lehet még ennél magasabbra?

Szúró sugaraival a szabadulás után kiserkent ritkás haja közé ment, mászkált, mint a hangyák.

Az ügyvéd szerint az izzadságcseppek birizgálták, amelyek a hajszálak végén himbálóztak, mint a tavaszi harmat. Az ügyvéd legalábbis ezt mondta.

Józsi nem volt tisztában azzal, hogy a főnök is hallja-e, amit ő hall? És most hárman, öten vagy hatan vannak jelen, ha hozzászámítjuk, hogy a koponya megint rákezdett a mondókára.

Tudom, tudom, szöget ütött, mormolta félhangon a Józsi. Feri megmozdította a lapátot, de csak a látszat kedvéért, mert itt a főnök, és megint ránehezedett a nyelére.

A főnök tett néhány lépést, de meggondolta. Előkotorta a mobilját és valamit hevesen hajtogatott, szónokolt, elvégre fontos ember. Józsi nem értette, mert a koponya folyton közbeszólt.

Végül még is motorzúgást hallottak megint. Ezt hárman, négyen vagy hatan hallották, de őgy lehetett, mert mindenki arra felé fordult, mint a kiszáradt torkú napraforgó.

Először az ügyvéd szállt ki, aztán valami civil, végül egy rendőr.

Hosszasan vizsgálgatták, nézegették. végül körbe-körbe járva, szisztematikusan és hivatalosan megkeresték a félrehajított sírkeresztet és kibetűzték. Az ügyvéd szerint a jegyzőkönyv számára.

Előkerült egy digitális fényképezőgép is.

Az a fránya koponya megint megszólalt:

 - Harminckét év alatt alaposan kipihentem magam, csak nagyon nyomott az anyósom, azzal a mázsás súlyával!

Józsi ijedtében majdnem behasalt a gödörbe, mintha géppuska-fészek lenne az is, mint annak idején, amikor a terepre kivitték. Igaz, az egyik fülére nagyot hallott.

De olyan világosan mondta, hogy 32 éve, tagoltan  meg is ismételte. Feri meg az ügyvéd azt állították a rendőr mondta ki a számot, har-minc-két év, de Józsi ebben ma sem biztos.

*

Mariska a szobakonyhában fogadta a rendőröket, ugyanabban a nyolcadik kerületi szobakonyhában. Hajcsavaróit babos kendő takarta. Az ágy ugyanott állt, megmutatta a rendőröknek.

Két széles ágy volt tulajdonképpen, az ágy felett, ahogy illik, az esküvői fénykép. Busafejű nagybajszú férfi nézett le rájuk. Ha Józsi ott lett volna, láthatta volna, hogy pödri meg a vendégek tiszteletére.

Az ügyvéd sem volt ott, mert őt csak a kocsmában szólítják ügyvédnek a nagy eszéért, egyébként ő volt a negyedik sírásó civilben. A kötél egyik végét mindig a főnök fogta, hogy az illető baj nélkül megérkezzen végső szállására.

Bizony korábban előfordult, hogy kiborították, a mai koporsók meg!

Ajjaj, mintha papírból vagy funérból lennének. el sem mondom, mi történt, pedig hallottam én is a kocsmában.

Akik még emlékeznek, a csaposnak pedig jó a memóriája, mert figyeli a jattot, akkor járt a főnök a hátsó kapuval szemben lévő intézményben utoljára.

Rászóltak a központból, az pedig nagy szó, rászóltak, mert nagyobb füstje lett, mint annak, amikor Feri elcserélte a halottat és egy szőke kislány jött elő süllyesztőből.

A gyászolók hátrahőköltek, csak Kovács néni a nyugalmazott házmesterné szólalt meg: 

- Szakasztott olyan, mint kiskorában.

A többiek elővették a zsebkendőjüket, a főnök gyorsan hátramenetbe tette a hidraulikát, mire a látomás eltűnt.

Feljött helyette, immár lezárt koporsóban a termetes asszonyság, aki akár a hősünk anyósa is lehetett.

*

A rendőrök tanakodtak, egyikük elővette a bilincset, de Mariska hellyel kínálta őket és kávéval.

Az öreg doktor, aki a fél szemére alig látott, akkurátusan kiállította a passzust, ráírta a halál oka agyvérzés. Az agy-vér-zés. Megnyalta volna a tintaceruza hegyét, de tudta, hogy az mérgező, ezért előkelően, aranyhegyű töltőtollal a zsebében járkált.

- Bizony, hogy harminckét éve történt, mintha ma lett volna, harminckét éve és két napja!

A rendőr a háta mögé csatolta a bilincset, vissza a helyére.

A társaság valami jegyzőkönyvfélét kanyarított a helyszínen. Mariska néni is aláírta. Vakuzott a digitális fényképezőgép. Mariska néni felhajtotta az ágytakarót és a paplant, ott volt alatta a kivasalt pizsama, immár harminckét éve és egy napja.

Mariska néni meggyőződése volt, hogy előbb, vagy utóbb de visszajön.

A rendőrök a fémkofferbe visszarakták a koponyát, a zsákba gyűjtötték a pizsamát és az ágyneműt, a rend kedvéért. Bűnjel.

Az ácsszög mellé megkapták a kalapácsot. Az ágyneműn és pizsamán alig látszott néhány halvány folt.

- Az úgy volt - mesélte Marika, amikor kikísérte a szervet…

- Az úgy volt, hogy megint részegen jött haza. Ács volt, csuda, hogy a tetőről soha le nem szédült.

Kezét megtörölte a kötényébe, mielőtt kezet adott volna, közben folytatta.

- Az úgy volt, hogy nagy busa haja volt a Marcinak, és amikor horkolni kezdett, már nem is bántott. Nem is tudom, miért történt. Lehet, hogy azért, mert engem vert, miközben a bő vére, a házmesterék Terkájához hajtotta.

A rendőrök nem szóltak közbe, a kifakult írás, az elsárgult halotti, véget vetett a kihallgatásnak. Valóban elmúlt, kétségtelenül elmúlt a harminckét év.

Mariska keze ma is fürgén járt, ahogy a tetthelyen az ágy mellett megmutatta, élethűen mutatta meg, hogyan is történt.

Végül a lépcső tetejéről még megkérdezte

-     Most, hogy lesz, hová temetik a csontját? Nem volt elég pénzem, kicsi a nyugdíj.

Sóhajtott és utánuk kiáltott:

- Hozzák vissza, ha már így hazakívánkozott, hagyják itt, hiszen meg van ágyazva, a párnákat is habosra pofozom, minden nagymosás után. Harminckét éve és két napja, hiába lettem özvegy, nem mentem én férjhez.