Minden évben a hetedikes tanulók Plitvicére mentek kirándulni.

Mi három osztályt vezettünk. Mind a három osztályfőnök kísérte a gyerekeket. Éjjel utaztunk autóbusszal, hogy minél több napot tölthessünk azon a természeti szépségektől dagadó helyen. A levegő tiszta, a tavak színe a világos zöldtől a sötét zöldig váltakozik. Keskeny ösvényen haladva lassan jut előre az ember. Az első megállóhely  nem nagy, de romantikus vízesésnél van. De kezdem az elején.

   Amikor megérkeztünk Plitvicére, bementem az irodába elintézni a gyerekek elszállásolását, kifizetni az ottartózkodási díjat. Kedvesen fogadott egy fiatalember. Leültetett, bár én inkább siettem volna, de megdöbbentett amit mondott, és tényleg leültem.

-          Nézze. Nekem kötelességem elmondani, hogy az utolsó hetekben állandóan esett az eső. Az utak csúszósak. A keskeny ösvényről csúsztak le gyerekek, beleestek a jeges tóba. Egynek a holttestét sem találtuk meg. Eddig mindegyik csoport legkevesebb egy gyereket halva vitt haza, vagy elnyelte a feneketlen tó.

   Szomorúan, de elmondta a tényeket. Nem tudtam hirtelen mit mondani, végül is úgy döntöttem, hogy a kolleganőkkel megtárgyalom az esetet, és közösen hozzuk meg a döntést. Egyedül nem döntök, még akkor sem, ha én voltam az útvezető. Kimentem a kolleganőkhöz.elmondtam nekik amit hallottam. Ők is lezsibbadtak. Végül arra a megállapodásra jutottunk, hogy maradunk, azzal, hogy egyikünk megy legelöl a gyerekekkel, másikunk középütt, és én megyek leghátul szemmel tartva az egész kígyózó menetet.

    Maradtunk.

     Első nap délelőttjén a Kozjak nevezetű tónál  napoztunk, ahol csónakáztak a gyerekek, a parton játszottak, és a környéken, ameddig beláttunk, sétálgattak.Délután indultunk nagyobb sétára, nézegetni a szemnek, léleknek gyönyörködtető tájat, amely cseppet sem utalt arra, mennyire kegyetlen tud lenni ennyi szépségbe burkolózva. A gyerekekre ráparancsoltunk, hogy mindenki a társára ügyeljen. Ne mennjenek a tó szélére, mert csúszós az út, a víz jéghigeg, és nagy baj keletkezhet belőle ,ha beleesnek.. Fogadkoztak égre- földre, hogy rendesen viselkednek. Amikor odaértünk a pihenőhelyre, nyüzsgés támadt. Szaladva jött az egyik gyerek, bejelentette, hogy Újvári nincs sehol. Azt hittem megüt a guta. Fülön fogtam a társát, aki bevallotta, hogy ott maradt annál a tónál, ahova bedobálják az emberek a fémpénzt, kívánnak valamit, és kívánságuk teljesül.

     Ti maradjatok a gyerekekkel, én meg elmegyek megkeresem- mondtam a kolleganőknek.. A szívem a torkomban dobogott. Az idegességtől alig láttam az embereket, akik jöttek velem szembe, de őt mint a sólyom, láttam, hogy benne van a vízben, és egyik kezével kapaszkodik egy fűcsomóba, a másik kezével meg nyúkál a víz alá, de nem éri el a pénzt, mert csalóka a víz, közelebbnek látszik benne ami valójában elég távol van.Átfutott az agyamon, ha rákiáltok, és ijedtében elengedi a füvet, úszni nem tud, nekem utána kell ugrani, de én is csak úszni tudok, menteni nem, a tó elég kicsi, a víze jéghideg, rögtön jön a vízesés, és nekünk annyi.

Szépen, visszafojtott lélegzettel szóltam hozzá.

   -  Most kijössz a vízből! Várjál segítek!. El ne engedd a füvet!

     Kihúztam a vízből. Gatyában volt. A nadrágját kicsit távolabb a bokorba helyezte.

-          Rögtön leveted a gatyádat, felveszed a nadrágot, és megbeszéljük a dolgokat.

-          Nem vethetem le, mert meglátnak.

-          Eredj a bokor mögé, és vesd le azt a gatyát, vagy én húzom le rólad itt mindenki előtt.Nem képzeled, hogy ebben a hidegben vizesen mászkálsz velünk.

    Kénytelen-kelletlen levetette a gatyáját, felöltözött, és odasompolygott hozzám.

-          Na idefigyelj gyerek!. Ettől a perctől kezdve nem mozdulsz el mellőlem. Viszed a táskámat is. Én leszek a társad egész lefekvésig ma is, meg mindaddig, míg Kishegyesre nem érünk.

Egy cseppet sem tetszett neki amit mondtam, meg pár óra múlva már én is megbántam, de nem tehettem semmit. Megoldás azért mégis volt. Este odajöttek hozzám az osztálytársai, és megígérték, hogy vigyázni fognak rá, csak engedjem velük játszani, Ne büntessem tovább.

 Úgy tettem, mint aki gondolkodik, nem nagyon akar kötélnek állni, végül azt mondtam :

-     Hívjátok ide Jutka tanárnőt, meg Pecze tanárnőt, majd őket is megkérdezem.

    Persze mindkettő azt mondta a gyerekek előtt, hogy bocsássak meg neki                                              

- Megbocsátok, ha megígéred nekem te is, nem csak a társaid, hogy többé nem lesz veled baj.

-          Megígérem, és bocsánatot kérek!

-          Na, szaladj a többiekkel játszani!

Mikor elment, a kolleganőkkel jót nevettünk.                                                                                       Máskor jól gondold meg mit mondasz!- mondták   még mindig nevetve a társaim..