Az élet napos oldala (?)

A férfi örömmel, jó kedvűen sietett végig a nagyváros, szűkre szabott sétálóutcáján. Kezében pompázatos virágcsokrot szorongatott, frissen borotvált arcát pedig a legújabb férfiparfüm illata lengte körül. A sarkon kolduló vak is láthatta volna, hogy randevúra siet, ha nem lenne gézzel leragasztva sötét napszemüvege, ezzel erősítve meg vakságát. Néha persze felemelte szemüvegét, és a toronyórára sandított. Majd ismét a földet bámulta tettetett vakságában, és halkan kántálta a jól betanult szöveget, melynek hatására általában megnyíltak a bukszák.

A férfi is némi aprót dobott a földön fekvő kopott kalapba, majd a villogó zöldjelzésnél átszaladt az út túloldalára.

- Gézám! Gézám! – ugrott egy magas, öltönyös férfi a nyakába – Ezer!... Nem!... Kétezer éve nem láttalak! Mi van veled édes öregem?

A férfi megtorpant, lihegett a nagy rohanástól. – Képzeld! Randevúm van! – mondta szélesen vigyorogva, és meglengette a kezében lévő virágcsokrot.

- Neked? Hohó édes öregem! Neked? Ez már valami! – örvendezett a másik – Csak nem az a kis csinibaba, akivel a múltkor láttalak?

- Lehet, nem tudom kivel láttál.

- Azzal az érdekes arcú barnával. A mozi mellett. – bizonygatta az öltönyös, és bizalmasan karolt bele a barátjába.

- Mi az, hogy érdekes arcú? – hökkent meg a férfi.

- Jaj hát, nem akartam mondani, hogy csúnyácska, mert félreértesz. Mégis csak a haverom vagy, nem igaz!? Jaj Gézám! Úgy örülök neked! – kiáltott fel hirtelen, és jól hátba vágta a férfit.

- Miért lenne Kati csúnya? – kérdezte Géza elgondolkozva.

- Katinak hívják? Ez fantasztikus édes öregem! Egyszer volt egy Katim…

- Miért lenne Kati csúnya? – ismételte meg a férfi, és szembefordult barátjával.

- Hagyd már ezt a fenébe! – kiáltott fel amaz – Ha neked jó, akkor…?

- Mi az, ha nekem jó? – csattant fel Géza.

- Jaj nézz már a tükörbe! – fordította a férfit hirtelen a kirakat felé – Hát te sem vagy egy macsóhímzés, vagy mi, nem? – kiáltott fel nevetve, és megint hátba vágta.

- Nekem tetszik. – jelentette ki határozottan Géza, és a kirakatban magát vizslatta. Tenyerével lesimította a haját, és kigombolta inge felsőgombját.

- Hát persze, hogy tetszik! – kiáltott fel a másik – Különben nem vennéd el! Igaz, Gézám?

- Ki mondta, hogy elveszem? – kérdezte csodálkozva.

- Ne tagadd édes öregem, - ölelte át az öltönyös – mert megzabállak, úgy szeretlek! Aki ekkora virágcsokorral siet, és ahogy a múltkor is…, na hallod!

- Na jó, talán egyszer elveszem – mondta a férfi bizonytalanul.

- Naná, hogy elveszed! - kiáltott fel a másik – Baromi jól főz, mi?

- Honnan tudod?

- Van itt pocak, édes öregem! – nevetett fel a magas, és megpaskolta a férfi hasát – Ez nem agglegény szendvicsen gyarapodott, nekem ne mondd!

- Igen, bevallom, beszéltünk már az esküvőről. Nagyon örült neki az édesanyja is.

- Micsoda? – kiáltott fel a fickó – Anyós is van! Istenem, édes öregem, hogy én mennyire irigyellek! Két asszony egyszerre! Az egyik jól főz, a másik mindent jobban tud, mint te! Fantasztikus!

- Mi az, hogy mindent jobban tud? – kérdezte idegesen a férfi – Különben is, anyuka nem lakik majd velünk.

- Egyelőre. Aztán egyszer–kétszer majd ott alszik, aztán egy hétig marad, aztán örökre. De nem baj édes öregem – kiáltott fel hírtelen – majd vezeti a háztartást! A feleségednek úgysem lesz rá ideje!

- Ezt meg honnan veszed? – torpant meg Géza.

- Neked fogalmad nincs, mekkora meló három gyereket nevelni, háztartást vezetni, feleségnek lenni! – felemelte a mutatóujját, úgy ismételte – Jó feleségnek lenni! Hidd el, frankó, ha ott a mutter! Aranyat ér! Na jó, néha beledumál ebbe-abba, de az eltörpül, nekem elhiheted.

- Milyen három gyereket?

- Nehogy már ne legyen három kis Géza, te kujon, te! Megzabállak, úgy szeretlek! Após nincs?

- Meghalt.

- Milyen igaza van.

- Hogy mondod?

- Felejtsd el! – legyintett a másik – Szójáték! Inkább arról beszélj, van e pénze?

- Kinek?

- Katinak.

- Nincs.

- Nem is kell! – vágta rá határozottan a másik – Hiszen ott a tied! Jaj te, az az áldott jó szíved az! Az fog egyszer a sírba vinni, nekem elhiheted!

- Most mire akarsz ezzel kilukadni? – kérdezte Géza, és egyre rosszabbul érezte magát a bőrében.

- Semmire. – mondta komoly képpel a colos, és megölelte a férfit – De ígérd meg, hogy szólsz, ha esküvő lesz. Jaj te, úgy szeretlek! De most rohanok, mert vár a némber! Tudod, nagybevásárlás. Neki ruha, cipő, táska, csecsebecse, nekem meg legjobb esetben egy dezodor. Persze, az is csak akkor, ha igazolom, hogy a régi kifogyott. Na szia öregem, mert tényleg elkések, és a fejemet veszik! Kézcsók az új asszonykának! – tette még hozzá gúnyosan nevetve, majd átszaladt a kocsiúton, és eltűnt a forgatagban.

A férfi hosszan nézett utána. Kába agyában barátja mondatai cikáztak. Úgy érezte idő kell neki, idő, melyből kevés adatik a szerelmes embernek. Egyet tudott csupán. Gondolkodnia kell a jövőről. Egyedül, megfontoltan, külső ráhatás nélkül. Behúzódott egy csendes kapualjba, és elővette a mobilját.

- Halló! Kati! Sajnos kórházba kerültem! Nem, ne ijedj meg, nem komoly! Fertőző! Nem, nem lehet látogatni! Anyukádnak sem! Majd hívlak, szia!

Megszakította a vonalat, a virágot bedobta a szemetesbe, és mint egy menekülő gyáva kutya, hazaindult a vackába.