A találmány

Tétován, az ajtó feletti számokat figyelve lépegetett a férfi a kopottas hivatali folyosón. Kitérdesedett nadrágjában, kifényesedett zakójában, viseltes ingében, kezében kifakult színű sporttáskájával egy jobb napokat látott hullamosóra emlékeztetett.

- Ez az! – dünnyögte magában, és hirtelen megtorpant a huszonnégyes szám alatt. Megfordult, visszabámult a mögötte lévő ajtóra. – Az a húszas, ez a huszonnégyes. Húsz, huszonnégy. – ismételte megint, és azon gondolkozott, vajon hová tűnt a huszonkettes? – Ellopták! – döbbenten vágott mellébe a felismerés, aztán el is hessegette magától a gondolatot. Csak nem lehet ellopni egy komplett számot, ajtóstól, irodástól, mindenestől. Megigazította félrecsúszott nyakkendőjét, vett egy nagy levegőt, és bekopogott.

- Lehet! – hallott bentről egy halk, fásult hangot.

Belépett. Megállt a küszöbön, tétován, szinte félve, mint aki arra vár, hogy azonnal kizavarják.

- Mi tetszik? – kérdezte az asztal mögött ülő kopasz férfi.

- Jó napot kívánok! – mondta illedelmesen, még mindig a küszöbön állva. – A találmányi osztályt keresem.

- Ez az kérem, mi tetszik? – kérdezte a kopasz, és közben arra gondolt, vajon mit tud egy ilyen szerencsétlen fickó feltalálni?

A férfi végre közelebb lépett. Táskájából egy dobozt tett az asztalra.

- Ez lenne az! – suttogta áhítattal. – Illetve, ő az! 

A kopasz nézte a dobozt, a férfi a kopaszt.

- Ki? – kérdezte az asztal mögül, és hátradőlt a széken.

- Hát ő! Akiről telefonon beszéltünk. – mondta a férfi, és szemeivel simogatta a dobozt.

- Nem velem beszélt, a kollégámmal. De ő most beteg. Tehát miről van szó?

- Megalkottam. – suttogta a férfi.

- Azt látom kedves uram, - mondta a kopasz türelmetlenül – De mi ez?

- Ez kérem tisztelettel, egy álom.

- Ez nagyon derék, kedves uram, de könyörögve kérem, árulja már el nekem, hogy miről van szó? – közben úgy nézte a karóráját, mint akinek dolga van.

A férfi nagy levegőt vett, aztán felelet. – A, gondolkodógépről.

- Milyen gépről? – csodálkozott el a kopasz, és előredőlt ültében. Kíváncsian nézte a dobozt. 

- Ugye meglepődött! Látom, hogy meglepődött, mert mindenki azt hiszi, ilyen nincs! De én megcsináltam, és ez az! – mondta a férfi büszkén, és kihúzta magát.

- És, és mit tud, egy ilyen, ilyen gondolkodógép? – kérdezte a kopasz tétován, és még mindig a dobozt bámulta.

- Hogyhogy mit tud? Hát gondolkodik. – felelte a feltaláló magabiztosan, és kéretlenül leült az egyik székre.

- Mi? Ez? Mikor gondolkodik?

- Most is. – mondta a férfi, és ujját a szája elé tette, így jelezte, hogy csendesebben beszéljenek. – Nézze meg. – suttogta. – Nézzen csak rá! Hallgat, és gondolkodik.

- Marhaság! – dőlt hátra székében a kopasz, és a táskát vizslatta, hogy hol a candy kamera.

- Nana! – mondta a feltaláló. – Nana! Tesztelje csak le. Na próbálja csak ki!

- Hogy?

- Legyünk egy darabig csendben, és majd meglátja.

A két férfi némán nézte a dobozt, jó öt percig.

- Na, mit szól? – kérdezte a férfi vigyorogva, és árgus szemekkel vizslatta a kopasz arcát. Annak a szeme sem rebbent, megszokta már a sok féleszűt maga körül.

- Mit szólnék? Nem hallottam semmit. – mondta, és megrántotta a vállát.

- Erről beszélek. – mondta bólogatva a feltaláló. – Ez a masina, magában gondolkodik. Nem hangosan, mint némelyik hülye, hanem magában. Senki sem tudja, mire gondol, és ez a legveszélyesebb.

- Érdekes. – gondolkozott el a kopasz. – Ezzel azt akarja mondani, hogy a titkos gondolatait sem árulja el senkinek?

- Pontosan! Amire ő gondol, senki sem tudja meg. Na? Megveszi?

- Na és az asszony? – kérdezte a kopasz, és kerekre nyílt szemekkel várta a választ. – Ő sem tudja meg?

- Naná, hogy nem! – kiáltott fel a férfi, és felpattant ültéből. Le-föl sétált a szobában, izgatottan magyarázott. – Ezért gyártottam! Amire én gondolok, azt kidumálhatom álmomban! De ez a masina, ez nem dumál! De nem ám!

- Állati! – suttogta a kopasz.

- Nekem mondja?!

- És, és vannak erotikus gondolatai is?

- Mi az hogy! 

- Honnan tudja, ha nem árulja el! – csapott le a kopasz, és vigyorgott. - Most megcsíptelek te balfék! – gondolta magában.

- Hahaha! – nevetett a férfi. – Azt hiszi, most megfogott? Köztünk legyen szólva, ő miért ne gondolhatna arra! Nem gondolja?

- Igaza van. Erre nem gondoltam.

- Na, megveszi?

- Meg. – mondta a kopasz. Felemelkedett ültéből a szekrényhez sétált, és egy dobozzal tért vissza. – Tessék! A magáé!

- Ez mi? – kérdezte elképedve a feltaláló.

- Ez? Ez egy pénzcsináló gép.

- Na ne!

- De bizony. – mondta a kopasz hevesen bólogatva. – Ez meg az én találmányom. Ez kérem tisztelettel, gyártja a pénzt. Sőt! Nem is gyártja, hanem, fossa! Igen! – kiáltott fel izgatottan. – Ez a jó szó! Fossa a pénzt!

- Na ne! – hitetlenkedett még mindig a férfi.

- Nekem elhiheti. Na, cserélünk?

- Oké! Áll az üzlet! – mondta a feltaláló, felkapta a dobozt, és elindult kifelé. Az ajtóban megtorpant, visszafordult. – És hol lehet belőle kivenni a pénzt? – kérdezte.

- Kivenni azt nem lehet. – mondta a kopasz. – Hogyisne! Nehogy már az asszony megtudja, mennyit gyártott, nem igaz?