Sötét burkolta az erdőszéli kis tisztást, öbölszerűen vették körül a fák.

Csillagok hemzsegtek a nyári égen, a Hold olyan kövér volt, mintha már tovább nem is hízhatott volna. A tölgyfa alatti zsenge, zöld füvön, tábortűz mellett, csak úgy natúrban, plédek és hasonlók mellőzésével, a füvön folyt az amatőr bölcselet.

Az ilyen esti, erdőszéli beszélgetések a legalkalmasabbak mélységes mély témák felgöngyölítésére. Leggyakrabban nincs konszenzus, de sokat tanulhatunk a másiktól.

A hegy mögött villámok cikáztak.

- Vihar jön, vagy éppen elmegy - jegyezte meg Tibi.

- Nem ér az el eddig, látod, milyen messze van. Tudod, filozofálunk itt össze-vissza minden zöldségről, állítod, ha kell, ha nem, hogy aminek a léte nem bizonyítható, az azért még létezhet, mert a nemlétét nem tudod bizonyítani. Én ezt kikérem magamnak, az ilyen mélyre csúszott süketséget, hogy Isten esetleg - vagy bármely emberfölötti, főleg embert teremtő, alkotó, azon túlmenve, nem csak az embert, hanem minden egyebet - létezhet, visszautasítok! Nézd itt a jobb kezem, feltartom az ég felé, ha olyan nagyon létezik, vágjon bele a villám!... Belevágott? …Nem!

- Hát nézd apuskám, ez nem így megy. Mondd csak, láttál már antianyagot?

- Nem csak hogy nem láttam, nem is hallottam róla.

- Azt mondják, hogy az anyag és antianyag egyetlen molekulájának érintkezése olyan robbanáshoz vezetne, ami minden atombombát leköröz.

- Nem nagyon értem a párhuzamot, anyagról, antianyagról, alfaanyagról, bétaanyagról... én “csak” anyagról beszélek, egyszerűen anyagról ami van és Istenről ami nincs! Túl sok a szöveg!

Elmúlt ez az este, Csabesz jól megjegyezte az időpontot, nem mert annyira akarta, hanem valami, belülről…  kívülről, maga sem tudja honnan fakadó késztetés következtében másodpercre rögzült benne minden. Utólag meg is rettent, hogy a villám sújtását kérte, aztán megnyugodott és levonta a következtetést, hogy csakis neki lehet igaza. Ám valami megváltozott benne...

Egy jó évvel később találkozott a két barát.

- Szia Csabesz, de sápatag vagy!

- Szia haver! Ha hiszed, ha nem, igazad volt!

- Miben volt nekem igazam?

- Emlékszel, tavaly a tisztáson, amikor kinyújtottam a kezemet az ég felé?

- Bocsi, de nem emlékszem semmire, annyit dumáltunk akkor és azóta, hogy fogalmam sincs miről beszéltünk.

- Arra sem, amikor feltartottam tavaly a kezem az ég felé a tisztáson, hogy vágjon bele a villám, ha Isten létezik?

- Dereng valami...

- Percre pontosan egy évre rá lebénult a kezem!

- Ó, nagyon sajnálom, hogy lebénult a kezed, de látom, már tudod használni.

- Igen, és a legelképesztőbb, hogy a dokik nem tudták, mi az oka! Nem volt sem agyi, sem szívérrendszeri katasztrófa, sem idegbecsípődés. Semmi! Aztán egyszerűen három nap alatt meggyógyult.

- Akkor az nem is volt bénulás, csak beképzelted magadnak!

- Egyáltalán nem képzeltem be, sőt vizsgálatokat eszközöltek, aminek következtében a fájdalomtól plafonra másztam volna. Szurkáltak, vágták, a kezem olyan volt, mint a fa, mintha nem is a sajátom lett volna!

- Vannak véletlenek, nem kell mindent ilyen véresen komolyan venni.

- De hát te vezettél a helyes útra!

- Milyen útra vezettelek én téged? Lehet, hogy valamikor, valamelyik pályán együtt futottunk, de abból is arra emlékszem, hogy te húztál ki a csávából, ha eltévedtem.

- Nem a tájékozódásról, nem a sportról beszélek, hanem Istenről!

- A mindenit, ugye nem akarod azt mondani, hogy valami Istenhívő hülye lettél!

- Te viccelsz? Te vezettél rá, az útra!

- Ó, tökfej, nekem a következő a filozófiám: Mindig és mindenkivel szemben, vagy mellett, attól függően, hogy ki és mit mond, a sztoikus retorika elvei alapján bebizonyítom, pro vagy kontra, hogy nem annak van igaza, aki éppen beszél…

- Te egy ilyen filozófiákkal foglalkozó egyed vagy?

- Csakis azzal foglalkozom!

- És mi a valós véleményed Isten létéről, vagy nemlétéről?

- Nincsen valós véleményem! Szerinted van Isten?

- Igen van!

- Ha akarod, egy óra alatt bebizonyítom, hogy nincs, de ha azt mondod, hogy nincs Isten, két perc alatt bebizonyítom, hogy van!

- Ember, neked nincsenek elveid?

- Éppen az elveimről beszélek, az elvem az, hogy más elvét meg kell cáfolni. Te tényleg hiszel holmi Isten, vagy akármi, tudomisénminek a létezésében?

- De hát olyan szépen elmagyaráztad tavaly, mindenféle alátámasztó érvekkel!

- Úgy van.

- Nem felejtettem el, az egy évre rá, ugyanabban a pillanatban bekövetkezett bénuláskor ostoba viselkedésemet.

- Már mondtam neked, én csakis kizárólag a sztoikus retorikát alkalmazom.

- De saját, önálló véleményed valamiről csak van?

- Van, hogyne volna, attól függően, hogy ki mit mond.

- Úgy érted, hogy megcáfolod az állítót és állítod a cáfolót?

- Igen, mindig, mindennel szemben, vagy mellett, attól függően, hogy éppen milyen a hangulatom, milyen a kedvem, mik az érdekeim.

- Megijesztesz! Én imádkozni fogok érted haver!

- Ne ájtatos manóskodj már itt! Menjünk, inkább gurítsunk le egy pofa sört! Annak legalább van értelme.