Otthon voltunk a Kedvessel. Mikor megszólalt a telefonom, nem reagáltam rá, mert láttam, hogy ki hív.

• -         Vedd már fel!

• -         Mindjárt, csak megmosom a kezem.

• -         Tessék, (nem volt időm bemutatkozni, mert egyből a válasz) ha rá ér jöjjön be, mert meg kell beszélnünk a Dalárda további sorsát.

• -         Mert?

• -         Kaptunk egy levelet a Minisztériumból, hogy valami van, nem értem.

• -          Jól van, megyek.

   

  Kedvesem, kiszól a konyhából, elkészültél? Ugyanis, le van beszélve egy program, amire elmegyünk.

   

• -         Nem mehetek el.

• -         Tessék?

• -         Be kell mennem az Intézetbe, mert gond van a Dalárdával, Doki hívott.

• -         Neked, most mi a fontosabb, az Intézet, vagy a programunk?

• -         Drágám, ne vitázz! Ha, nem hallgatsz el, akkor megteszem azt, ami már megtettem. Mindig vitázunk, ha az Intézet jön szóba. Ne kiabálj!

• -         S, miért nem, Neked nem is tudom, hogy hívjalak, mert annyi neved van, mint a naptárba, fontosabb a francos Dalárda, mint a Mi délutánunk.

• -         Nem erről van szó. Ott vannak azok a szerencsétlen Emberek, akik nem tudni, hogy kik voltak, és hogyan kerültek be az Intézetbe. Betegek. Őket nem szabad cserbenhagyni, mert mély sebet ejt rajtuk az ember. Tudom, teljesen igazad van, de most ez nekem fontosabb.

• -         Akkor, csak menj be az Intézetbe, mert odavaló vagy. Bolond.

   

  Nóra, vitánk végezetéül, fogta magát, és elindult az eseményre, nélkülem. Ágy szélére roskadtam, és fejemet a kezembe tettem, és azon meditáltam, hogy mit tettem. Most, ha elmenne tőlem, egy szavam se lehetne, mert nem ez az első eset, mikor keresztbe húzom az együttlétünket.   

   

  Hívtam egy Taxit. Kürtöléssel jelezte, hogy megérkezett. Beültem, és bemondtam a címet. Meglepetésemre jött a válasz, hogy tudom. Taxis megismert.

60. oldal

• -         Oda! – szólt a Taxis.

• -         Igen, honnét tudja.

• -         Megismertem, egy párszor már elvittem az Intézetbe.

• -         Nem emlékszem rá.

   

  Gyorsan célhoz értünk, fizettem, és beléptem a kapun. Bent azt láttam, hogy Tímár eszeveszetten futkos, papírral a kezében, időnként megáll valamit, lejegyez, majd tovább fut. Picasso is rajzol, most nem aktokat, hanem épületeket.

  Igyekeztem a Dokihoz, hogy megtudjam, hogy mi folyik itt.

      

       -     Mi, folyik itt Doki? Üdvözöllek!

• -         Én, is Téged, nem tudom, reggel mikor bejöttem, csak néztem, hogy mit csinálnak a betegeim.

• -         Semmi sejtelmet nincsen?

• -         Semmi.

• -         Hm. Hilda nővér?

• -         Távol van egy konferencián, Ő képvisel Minket.

• -         Beteg ápoló?

• -         János, jöjjön be!

• -         Jó napot kívánok Önöknek.

• -         Magának is, kérem, mondja el, hogy mi történik most nálunk, miért futkos mindenki, és jegyez le mindent.

• -         Félnek.

• -         Kik, és mitől?

• -         Idegenektől. – hangzott a válasz.

• -         Milyen idegenektől?

• -         Akik itt vannak nálunk.

   

  Doki hangosan, és már türelmetlenebbül kiabál, látom rajta, hogy feszül. Sejtettem, hogy kik az idegenek, de nem mertem elmondani, mert nem tudtam, hogy mi lesz a következménye.

  Sikerült lefogni, leültetni. János hozta a nyugtató injekciót, miután beadta, volt egy kis idő, hogy beszélgessünk, injekció hatását kb. 20 perc múlva fejti ki.

  Elmondta, hogy az este a bentlakók nézték a Tv-t, benne a Hírműsort. (Szabályzat azt írja elő, hogy este 20-ig lehet tévét nézni). Az, az ápoló, aki felügyelt rájuk, bealudt a műsoron, és Ők tovább nézték, megnézték a 21 órai híreket is.

  Most már értem. Minden rendben van. Javasoltam, hogy mindenkit hozzunk be az ebédlőbe, és elbeszélgetek velük.

  János, ment és gyűjtötte be a bent lakókat a megbeszélt helyre.

   

  61. oldal

  Mikor bent volt Mindenki, és figyeltek rám, megnyugtattam őket, hogy nincs semmi baj, Minket nem fog érni semmi. Nyugodtan folytassák a munkájukat, amit elkezdtek. A hírek, nem ránk vonatkoznak, hanem a Kintieknek szólnak.

  Picasso jelentkezett, szólni szeretne.

   

• -         Visszajössz, Szárnyasló?

• -         Nem, mért kérdet?

• -         Azt, mondtad, hogy Minket, ebben Te is benne vagy.

• -         Jogos, de nem úgy értettem, nekem munkám van a kinti Világon, abból tudok adni, és támogatom az Intézetet, és Nekünk szól Dalárdát.

• -         Kár, pedig úgy örültem volna neki, hogy itt leszel Te, is köztünk.

• -         Menjetek, és nyugodjatok meg!

   

  Távozott Mindenki az ebédlőből, csak Hófehérke marad ott. Bűvösen, és hosszan nézet. Szinte kínos volt a nézése. Nem tudtam megállni, házzá mentem.

   

• -         Szia, mit szeretnél?

• -         Szia, semmi csak Téged.

• -         Hm, most mondod ezt itt nekem, hogy szeretnél. Fura vagy! Picasso!

• -         Nem érdekes, van is, meg nincs is.

• -         Vége, volt három csodálatos napunk, akkor taszítottál, most meg támadsz. Nem értelek meg!

• -         Akkor az volt, most meg ez van.

   

  Hófehérke, nem várta meg a választ, megfogta kezem, és húzott maga után. Olyan helyre mentünk, ahol még nem jártam, a helyiség be volt rendezve mindennel.

   

• -         Hol vagyunk?

• -         Ne, kérdez semmit, csak figyelj!

   

  Feltett egy lemezt a lemezjátszóra, és zene hatására levetkőzött, ott állt előttem anyaszült meztelenül. Hosszú fekete haját előre tette, és szemével, és gyönyörű testével hívott.

  Hívását elfogadtam, és az elmúlt időben, ami nem tettünk meg, most teljesítettük. Nem mondom hogy fura kérés volt Tőle, de most volt alkalom, hogy bizonyítsam, hogy még a szívemhez közel áll.

   

  Jóval besötétedett, mikor visszamentem a Dokihoz, s megnyugtattam, hogy beszéltem a betegeivel, és megnyugtattam őket. Doki, megköszönte fáradozásomat, és távoztam a szobájából.

   

62. oldal