2. fejezet.

Kicsit korábban ébredtem, mint a többiek. Még mindenki alutt  Horkoláson, és a szuszogáson más nem hallatszott a szobában. Így, volt idő visszaemlékezni, az elmúlt hónapokra. Szomszéd szobából éles visító hangot halottam. Átmenni nem tudtam, mert az ágyam ráccsal volt körbe véve.

Hisz itt vannak a kulcsok, ezekek ki tudom nyitni a rácsot, és akkor szabad vagyok. (Gondoltam magamban)

Körbenéztem, de sehol se találtam lakatot.

Fogtam a fejem, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Gondolkodni próbáltam. Még egyszer körbenéztem, de lakat sehol.

Ültem, kissé idegesen az ágyon.

Eszembe jutott, hisz azért nincs lakat, mert nem mentem el érte.

Így kezem előre nyújtottam, lábamat kissé behajlítva, nyomtam a kuplungot, és a gázpedált. Számmal utánoztam a motor hangát. Elindultam, hogy megvegyem a lakatott. Félúton jártam, mikor lépéseket, és csörömpölést, zajt halottam a távolból.

Arra emlékeztetet, hogy hozzák az ételt. Leállítottam a járgányomat.

Valaki verete az edényt valamivel, és kiabálta, hogy hozom a reggelit.

Az volt a szokás, itt, hogy minden szobából a legfiatalabb megy ki az ajtóhoz, hogy a reggelit átvegye.

Azt tudtam, hogy minden szoba ajtajára ki volt írva, hogy ki vehet t az ételeket.

Hang egyre közelebb jött. Felismertem, hogy ez csak Bella, az ételkiosztó lehet.

Hangja oly mély volt, mintha vödörből szólt volna, mikor meghallottam mindig mosoly ült a számra.

1.szoba:

Kossuthé. átvette. (tudtam, mert Kossuth, mindig pontosan ott van az ajtónál.

2. szoba:

Bella, áll az ajtóban, és bekiabál.

Tímár, Tímár!

Hallotta, hogy szóltam, hogy jöjjön a kajáért!

Nem tudom, ma reggel mindenki másképpen reagál. Nem, tudom, hogy mi van ma!

Bella, Tímár jön már!

Tímár, lassan csoszogva, húzta lábát úgy ment az ajtóhoz, és átvette az ételeket.

Közben jelez, hogy siet.

3. szoba:

Négyeske, jöjjön. Nem igaz, ma… de nem is folytatom tovább.

-         Négyeske jön már.

-         Mennék, csak be vagyok zárva, nincs hozzá kulcsom.

-         Jól van, ne kiabáljon már maga is.

-         Szólok az ápolónak, várjon.

Bella, int az egyik ápolónak, fülébe súg valamit.

Nemsokára jött az ápoló, előveszi kulcsot, két rács közé bedugja, fordít egyet, és a rács felemelkedik.

-         Szabad vagyok.

-         Igen, szabad, most már Szárnyasló.

Hm, az ápoló tudja a nevemet. De, honnét ismer, ez még rejtély a számomra. Pedig én még nem láttam Őt. Nem ismerem.

Bella, már nagyon mérgesen néz rám.  Megyek már, intek felé.

Átvettem az ételeket, Bella lelkemre kötötte, hogy időben osszam szét, és vigyázzak Furulyásra, mert mikor eszik, akkor remeg a keze, és nem mindig nyitja ki a száját.   

-         Tehát etessem meg Furulyást?

-         Ha meg tenné, örülnék.

Következő órák csendesen teletek, mindenki elfoglalta magát.

Volt a Picassónak egy befejezetlen képe, ő azt folytatta tovább.

Boldog voltam, hisz kaptam egy olyan feladatot, amit nem mindenkire bíznak rá. Tímár, már ott állt az ajtóban, s jelez valamit.

Tímár, sérült volt, így nehezem tudtam kommunikálni Vele. De, egy hónap alatt valamit megtanultam tőle.

Szobatársam, néz ki az ablakon, fejét erősen az üveghez támassza. Csak úgy néz a messzeségbe.

-         Mit nézel?

-         Azt, ott. Látod?

-         Melyiket, mert sokan vannak.

-         Csak azt.

-         Látom.

-         Jó, akkor már elehetsz.

Elmentem, hisz én, is vártam, hogy a Hold elszunyókáljon, mert szeretnék találkozni ismét Hófehérkével. De, még korán volt, így csak sétáltam az udvaron, körbe-körbe. Kezem hátra téve, fejem lehajtva, néztem a kavicsokat. Mikor már nagyon sok kört leírtam, egyszer csak a bokor megreccsen, egy kis orrocska, és két nagy szem, tüskés homlok dugja ki magát a borkorból. Rájöttem, hogy egy süni. Lehajoltam, hogy közelebbről megnézzem. Összegömbölyödött. Átléptem, árnyékot adtam, mert a lenyugvó Nap erős fényt adott. Süni kinyújtózott, és folytatta az útját. Boldog voltam, hogy láttam a kis állatot.   Estefelé, bizony már hideg volt, hűvös szél fújt. Fáztam. Siettem vissza az épületbe. Kettesével vettem a lépcsőket. Mikor felértem, Kossuth állt előttem

-         Hol voltál?

-         Kint sétálgattam, csak úgy egymagamban. – feleltem.

-         Mindenki Téged keres.

-         Kik?

-         Furulyás, Tímár, Bella, Hilda nővér, a Doki, és én.

-         Picasso, nem?

-         Ő, nem, mert fest.

Elkiabáltam magam, Itt vagyok, megjöttem.

Tímár jön felém kulcsokkal. Ha, elmész, vigyél magaddal kulcsot. Tímár derekán egy spárga, betűzve a tök király kártya.

-         Az, mi?

-         Nyomon követő.

-         Mire kell?

-         Azért kell, hogy tudja a Doki, hogy ki merre jár.

-         Én, is kapok ilyet?

-         Egyelőre még nem, én vagyok a kísérleti alany, ha beválik, akkor mindenki kap.

Ezen, megint el kell gondolkodnom, hogy akkor hogy megyek Hófehérkéhez. Ha, a Doki megtudja, akkor mást kell kitalálnom, hogy találkozzak vele.

Eltökéltem, hogy majd leülők, és ki gondolkodom.