ez + az...

Kedves Pali bátyám!

Örömmel jelentem, fényt láttam az alagút végén! Amikor végre odaértem - ismerve a MÁV tempóját -, akkor láttam, hogy korai az örömöm, hisz csak a bakter dohányzik. Ült a síneken, és szívta! Pont úgy, ahogy mindannyian szívunk. Naná! Nehogy már egy bakternek, vagy bárki másnak közülünk jobb sora legyen! Frászt! Együtt szívunk, együtt nevetünk! Majd egyszer! Száz év múlva! Mármint a nevetést. Úgyhogy minden a régi. Sötét és élvezhetetlen. Ahogy nagy írónk, Abádszalóki Bendegúz Soma mondaná, Száz év szívás című könyvében. A sötétség rátelepedett a fényre. Ez eddig rendben is lenne, de mikor volt itt fény? Apropó, fény. Valóban látszik a villanyszámlán a tíz százalékos rezsicsökkentés. Azt, hogy valóban tíz százalék e, azt nem tudom, és azt sem tudom csökkenés e, de valami látszik. Hogy miért nem tudom? Azért, mert még sosem sikeredett ugyanannyit fizetnem, ugyanannyi fogyasztásért. Ez biztos az én hülyeségem, mert a boltokban viszont folyamatosan érzékelem, a be sem jelentett áremeléseket. Mondjuk a benzinkutaknál. A húsárakról nem tudok nyilatkozni, mert húsra nem fussa. Igaz, benzinre se nagyon. Persze, még sok másra sem, de most tekintsünk el a felsorolástól, kevés lenne az oldalszám. És ahhoz mit szól, hogy kedves vezetőnk levágatta a jobb kezét. Na ne! Azt ne mondja, nem hallott erről a szörnyű balesetről! Oda tette jobb kezét az MNB élére. Dehogy vagyok cinikus, csak kedves vezetőnket idéztem. Tavaly, mikor felröppent a hír, miszerint meneszti a Nemzetgazdasági Miniszter urat, azt nyilatkozta a tévében, hogy ez kizárt, mert ez olyan lenne, mintha levágatná a jobb kezét. És most levágatta. Micsoda áldozat, uram-atyám, micsoda áldozat! És mindezt azért tette, hogy nekünk népnek, még jobb sorunk legyen. Persze a nép, hálátlan. Illetve hálás, hisz annyi pozitív intézkedés történt már az érdekében, hogy lelkesedésében csak most, és csak önöknek, a világon először, és csakis nálunk, nő a kormánypárt népszerűsége. A többieké, az ellenzéké, pedig ezzel egyenes arányban zsugorodik. Mire elérkezünk a választásokhoz, addigra már csak a szomszédban lakó fél hülye és teljesen süket Skultéti bácsi lesz egyedül ellenzékben. Neki meg érdemei elismerése mellett nyitnak egy múzeumot, ahol majd egy korsó sör mellet énekelhet modern ellenzéki nótákat - Csucsány Fecó azt izente, Talpra Szanyi, hí a Feri, és további fülbemászó dallamokat -, és beszélgethet a múzeumi osztálykiránduláson résztvevő gyerekekkel. Ezzel természetesen beírja magát a történelemkönyvekbe, mint azok a politikusaink, akik idióta döntéseikkel hoznak bennünket rosszabbnál rosszabb helyzetbe. Persze, én jó helyzetben vagyok, könnyű helyzetben, hisz a pénzhiány miatt elmaradt reggelimet a vacsora hiányával tudom pótolni. Ez az ára annak, hogy fizetni tudjam deviza és egyéb hiteleimet. No és persze a rezsit, amiről tudjuk, hogy folyamatosan csökken. A rezsinél már csak a fizetések reálértéke csökken nagyobb ütemben, de ki nem szarja le! Hisz rövidesen eljön a következő nemzeti konzultáció ideje, ahol a befizetett adóimból nekem postázott, gyermetegen megfogalmazott kérdőívre válaszolva rá kell majd jönnöm arra, hogy burokban élek. Védőburokban! Legalábbis, ezt kellene éreznem. De én, hálátlan disznó, ezt bizony nem érzem. Tudom, ha jól belegondolok, ezzel egyedül vagyok, mert a dolgos többség, már akinek van munkája, ők bizony elégedettek. Egyébként teljesen hülye a média, mert összevissza beszél. Egyik nap azt olvasom, soha nem dolgoztak ennyien hosszú évek óta, mint most. Másik nap pedig azt írják, természetesen egy másik újságban, hogy húsz ezerrel több az álláskereső, mint egy éve. Ezt persze nem hiszem el! És pedig azért nem, mert ahol egymillió munkahely teremtődik, ott nem dolgozhatnak húsz ezerrel kevesebben. Vagy igen? Visszatérve a tíz százalékos rezsicsökkentésre, és a közüzemi adóra, már ami a vízdíjakat jelenti. Barátom és kedves felesége az egyik vidéki vízszolgáltató alkalmazottja. Nemrég jelentették be náluk, hogy a tíz százalékos csökkentés és a vele párhuzamosan bevezetett közüzemi adó annyiban érinti a cég dolgozóit, hogy a fizetésük tíz százalékkal csökken a közeljövőben, és jó néhány dolgozótól megválnak. Ugyanis a cég a jelen körülmények között nem tudja kitermelni azt az összeget, amit a kormányzat befizetés címén elvár tőle. Tudom, Pali bátyám, tudom, áldozatok nélkül nincs fejlődés. Se előre, se hátra. Most már csak egy dolog érdekelne. Miért mindig a kisemberek hoznak, hozzanak áldozatokat? Miért nem politikusaink teszik mindezt? Mondjuk, tíz százalékkal csökkenne az Ő fizetésük, vagy tovább megyek! Megszűnne a munkahelyük, és kénytelenek lennének az általuk megteremtett egymillió munkahely egyikén dolgozni, mondjuk a szaros minimálbérért.

Kézcsókom Margit néninek!

Zsoci szerint nem az a baj, hogy mindig Ő ad, hanem az a baj, hogy sosem kap érte semmit, csak látszatintézkedéseket, valótlan álhíreket. Nem tudom, miről beszél. Vagy igen?