Beszámoló a Veterán Vívó Egyéni Európa Bajnokságról

Mintegy tizenhat órás, vidámnak mondható, ám roppant fárasztó utazás után érkeztünk a festőinek cseppet sem mondható, franciaországi Henin Beaumont városába. Megérkezésünk után szinte azonnal kiderült, hogy az egyszerű, ám felsőbbrendűségben szenvedő francia emberek nem nagyon kedvelik a városukba tévedő idegeneket. Ugyanis az öntudatos, de roppant bunkón viselkedő szállodai személyzet csak francia nyelven volt hajlandó megszólalni. Elég macerás volt beszélgetni velük, nem mintha különösebben akartunk volna beszélgetni. De amit el kell intézni, azt el kell intézni, úgyhogy nem hagytuk magunkat! Elővettük a jó magyar virtust, és hosszú, körülményes mutogatás, és tört francia szavak után megkaptuk a lehető legrosszabb szállodai szobát. Négyen nyomorogtunk tíz négyzetméteren. A vívófelszerelést lent hagytuk a kocsiban, mert nem fért volna be a szobába. Aztán megkaptuk a legpocsékabb és legdrágább étkezést. Átszámítva mintegy 1.500 forint egy korsó sör, és 5-6-7.000 forint az egy tál étel, ami legalább hideg, és ehetetlen volt. A hab a tortán az ötszáz forintba kerülő, francia mosogatólé és bozsolé keverékére hasonlító kávé volt, cukor nélkül, két kanállal. A második kanállal kellet felfogni a szájunkba ömlő zaccot a kávézási ceremónia végén. Ja, mielőtt elfelejtem a lényeget. Olyan nagy a francia nemzeti öntudat, hogy még a többnyelvű szállodai katalógusok is csak francia nyelven vannak megírva. A többnyelvűséget a különböző francia nyelvjárások jelzik. De a legszebb az egészben az volt, amikor odajött hozzánk valaki a Francia Vívó Szövetségből és elmondta, hogy a Magyar Vívó Szövetség nem fizetett be húsz euró tagdíjat, úgyhogy vagy befizetjük most, vagy másnap nem vívhatunk. Természetesen befizettük. Amikor kértük a számlát, akkor azt mondták, hogy majd a verseny végén megkapjuk. No, azóta is kapjuk. Természetesen mára kiderült, hogy az összeget a magyar szövetség már rég átutalta, és az egész pénzkérés csak valami tévedés lehetett. Bárhogy is van, az eurónk a franciáknál maradt. No és a verseny! A rendezés átlagos volt, a technika kiválóan, megbízhatóan működött. A zsűri nem különben. A veterán versenyek népszerűségét jellemzi, hogy összesen 1396 vívó küzdött a különböző fegyvernemek, különböző korcsoportjaiban. Férfi tőrben az 50 – 60 évesek közötti korosztályban 83 nevezés érkezett, és ebből pástra lépett 76 versenyző. A vívókat az első fordulóban 12 csoportra osztották, ahol körmérkőzéses rendszerben, öt találatra küzdöttünk. Első asszómat az olaszok világbajnokával, Galvannal vívtam. A jó öreg Alexandró nem hagyott kétséget afelől, hogy akkor még ő volt a világ első. Simán győzött 5-1-re. Utána következett a szerbek kiválósága, Alehannolov, itt én nyertem 5-2-re. Aztán becsúszott még egy vereség a német Uwe Fritzlertől, 5-1-re. Következett a brit Hyde John, akit sikerült 5-3-ra legyőznöm. Majd a nagyon jónak számító francia Decles Juelessel vívtunk ádáz csatát. Már 4-1-re vezetett, és onnan sikerült fordítanom 5-4-re. Utolsó asszómat viszont elvesztettem a belga Dechuyai ellen, és így három győzelemmel és három vereséggel várhattam a folytatást. Ez az eredmény elég volt arra, hogy a direkt kieséses tábla első körében – ahol már tíz találatra vívtunk - ne kelljen pástra állnom. Aztán sajnos eljött a vég az olasz Maurizió Bosió személyében, akivel kegyetlen nagy csatát vívtunk. Az asszó első három percében elhúzott 5-2-re. A negyedik percben már 5-5-re álltunk, de fél perc múlva már megint ő vezetett 7-5-re. Egy perccel a vége előtt 7-7 volt, majd pár másodpercre rá már megint ő vezetett 9-7-re. A vívó idő lejárta előtt húsz másodperccel sikerült kiegyenlítenem, és lett 9-9 az eredmény. Amikor felálltunk egymással szemben – húsz másodperc volt hátra - tudtam, hogy ő mit fog csinálni, és gyanítom, hogy ő is tudta, én mit akarok tenni ellene. Megindítottam a támadást, és a nyakamat tettem volna rá, hogy bele fog szúrni. És ha ez így van, akkor én nyerek, mint támadó fél, de! Támadásom közben apró technikai hibát vétettem. Ennek köszönhetően attakom rövidre sikeredett, az ő fegyvere viszont elérte a vállamat, és ezzel nyert 10-9-re. Összességében az előkelőnek cseppet sem mondható, 45-dik helyen végeztem. Öröm az ürömben, hogy Csák Attila barátom megnyerte a versenyt, míg Péntek Tamás barátom a hetedik helyen végzett. Remélem a Magyar Vívó Szövetségtől megkapom a lehetőséget arra, hogy ezt a csorbát kiköszörülhessem a szeptemberi Veterán Vívó Egyéni Világ Bajnokságon, Porecben.