2010.05.11. 06:28, S. Szabó István
A bicikli
Meleg volt. Fülledt, embert és állatot gyötrő, víz után sóvárgó meleg. Ott kint, távol a határban, tikkadt juhok legelték a felégett füvet. A juhász valahol a hûsön szívta ócska pipáját, gyöngyöző homlokát törölgetve, munkára buzdította puliját:
- Hajtsd meg Ügyes, no! Hozzad vissza úket!
Romos kedvvel vágott ki a kutya, a fa árnyékából. Hangosan csaholva terelte vissza az elkóborolt jószágot. Kis idő múlva lógó nyelvvel tért meg gazdájához. Amaz, mint valami alamizsnát, szalonnabőrt vetett neki. A kutya hálás szemekkel falatozott.
Nem messze tőlük, a tanyaudvaron, tízéves forma kölök játszadozott a napszítta homokon. Apró késével sípot farigcsált. A forgácsok koszos lábára hullottak, de ez mit sem zavarta, annyira belemerült munkájába. A ház előtt, kajszit magozott a gazdasszony. Mellette, a veszettül lobogó tűz fölött, hatalmas kondérban lekvár rotyogott. Lusta komondor heverészett a kapu mellett. Nagy néha felemelte farkát, netán megmozdította füleit, így zavarva el az egyre jobban elszemtelenedő legyeket. Bent a baromfiudvarban tyúkok kapirgáltak reménytelenül. Férjük, a büszke tarajos, szétvetett szárnyakkal pihegett szemétdombján.
Megszólalt a gyerek:
– Ídesanyám! Hallgassa csak! – ezzel megfújta a sípot.
Felkapta fejét a komondor, megugrottak a tyúkok, a szemétdomb ura majd szörnyethalt ijedtében, amikor meghallotta az éles, sivító hangot.
Kacagott a lurkó, mosolygott az asszony.
- Ügyes vagy Palkó! Még a végin mestör embör lesző! Möglásd!
Ültéből felpattant a gyerek, odaszaladt a kúthoz. Meghúzta a vödröt, rátapasztotta kiszáradt ajkait, mohón ivott. A hideg víz lefolyt az állán, rá pucér testére. Amikor befejezte, kézfejével törölte meg száját. Odakiáltott anyjának:
– Idesanyám, oszt apám mikor gyün?
Megcsóválta fejét az asszony. Foghegyről válaszolt:
– Addig jó, míg nincs itthol! He, mit akarol vele? Megint bérúg, oszt eltángál!
Palkó elengedte füle mellett anyja megjegyzését, és összehúzott szemekkel az utat kémlelte. Mint egy magának mondta:
– Biciklit ígért néköm az apám! Igazi biciklit!
Legyintett az asszony:
– Örüjjé ha nem korcsmára köti a süldőkér kapott pízt! Azt te még biciklit akarol? Bomlott vagy te kölök! Möglásd! Mögint bérúgik!
Mint egy lezárva a beszélgetést felkiáltott a gyerek.
– Gyön! Ott gyön a!
És valóban! Egy bizonytalan járású, tántorgó alak közeledett az út porában. Szemmel láthatóan több volt benne a bor, mint az élet. Szinte átbukott a kapun. A kutya rá sem hederített, megszokta már a borissza gazdát. Tovább hajtotta bundájáról a legyeket.
A gyerek apja elé állott:
– Idesapám! Hun a biciklim? - kérdezte.
Nehezen állt lábain az ember. Annál nehezebben már csak a szavakat préselte ki borgőzös, fogatlan szájából:
– Huss innét te fattyú! A biciglid? Itten van a biciglid te, te Isten csapássa! – ezzel felemelte a kezében lévő demizsont és a gyerek felé sújtott vele.
De az, mint a gyík, elugrott, és befutott az udvar végében álló istállóba. Ott átölelte a csendben kérődző tehén nyakát, és könnyes szemekkel panaszkodott.
- Látod-e te Piros? Mögint részög! Elitta a biciklimet! A rosseb ájjon a beleibe!
Közben a férfi betántorgott a verandára és leült az asztalhoz. Kiüvöltött asszonyának:
– Maris he! Aggy ennem!
A nő becsoszogott a konyhába. Letette férje elé a lábost, benne valami pörkölt félét, meg a kenyeret.
Reccsent az ember hangja:
– Poharat!
Töltött magának egy pofa bort, tört a kenyérből, és csámcsogva zabált.
Az asszony tovább tette kint a dolgát, amikor előfutott Palkó az istállóból. Már messziről kiabált:
– Idesanyám! Idesanyám! Gyüjjön hamar. a Piros... jaj, a Piros!
Ültéből ugrott fel az asszony. Borult a kosár, a sok finom barack szertegurult az udvaron, de ki törődött most azzal! Szaladtak az istállóba. Bőgött a tehén, istentelenül bőgött. Hátsó fertályából két mellső láb meredt kifelé. A születendő élet első jele. Az asszony látott már ilyet, sőt csinálta is már. Segített már tehén ellésénél, de a Piros, az más! Az még csak üsző, ez az első ellése! Mi lesz most? Hej ha az ember józan lenne! Kihúznák. Hárman csak kihúznák valahogy azt a bornyút! Rákiáltott a gyerekre:
– Nosza Palkó! Hozzá kötelet! Jó erőset! És hidd ide apádat!
Elfutott a gyerek, az asszony a kínlódó állatot simogatta:
– Jól van Piros, nem lesz baj, meglásd,. szép bornyad születik! Segítünk.
A tehénre azonban cseppet sem hatottak a vigasztaló szavak. Úgy bömbölt, mint akit nyúznak.
Jött a gyerek, kezében a kötél.
- Apád?
Megrántotta Palkó a vállait:
– Részög! Részög mint a csap!
Közben az asszony kötelet hurkolt az üszőből kilógó patákra. Nekiveselkedett anya és fia. Teljes erőből húzták a borjút kifelé. Bőgött a tehén, keservesen bőgött. Könny csillogott szemeiben. Veszett birkózás kezdődött ember és állat között.
– Nem gyön! A fene belé! Elpusztul! - szitkozódott az asszony.
A kötél felsértette kezeiket, csúszkáltak a tehénszarban, vizeletben. Palkó elvágódott, arcába fröcskölt a trágya, vérzett a térde. A borjú nem mozdult. Beleszorult a szülőcsatornába. Az asszony feltűrte ruhája ujját, belenyúlt a tehénbe, a borjú fejét kereste. Vakon tapogatózott:
- Lent van a feje! Az Isten verje meg! Nem bírom fölemelni! Nem bírom!
Megint a kötelet húzták, cibálták. Az üsző egy hatalmas bőgéssel felbukott, oldalára fordult. Palkó már sírt tehetetlen dühében:
– Idesanyám, csinájjon valamit! Megfullad a bornyú! Megfullad!
Egy gerendához kötötték a kötél végit. Nógatták a tehenet.
– Gyerünk, Piros! Állj föl! Húzd ki magadbúl, húzzad!
Ostorral verték, hogy felálljon és elinduljon. Mind hiába, az üsző nem mozdult. Már nem is bőgött. Csak szomorú szemekkel, teljesen elgyengülve feküdt a ganéban, és várta sorsa beteljesedését.
- Hej, ha apád hozta vóna a biciklit! Elmehetnél a doktorér! Az segítene, tán még segítene!
A gyerek ült a tehén mellett, simogatta az állat nyakát, és zokogott:
– Idesanyám, meghal a Piros! Jaj, Istenem, meghal a Piros! Segíccsen neki, ídesanyám, segíccsen!
Maris szomorúan csóválta a fejét. Nehezen, mint akinek mázsás súlyok vannak vállain, ment a kúthoz. Vizet húzott, bevitte az üszőnek. Letette az állat mellé. Amaz pihegett a melegtől, kimerülten nézte a vödröt, ereje annyi nem volt, hogy fejét felemelve igyon belőle. Vér folyt az állatból.
- Valami mögpattant benne – mondta az asszony, és magára hagyta fiát Pirossal.
Bement a házba. Férje saját ürülékében hortyogott a nyári konyha döngölt padlóján. Kezével görcsösen markolta a demizson fülét. Maris mosogatott. Hangosan csapkodva pakolta a tányérokat, evőeszközöket. Kábult álmából felriadt a férfi. Az asszony undorodva nézett rá, annyit mondott csupán:
- Elpusztult a Piros! Mögdöglött!
A férfi borgőzös tekintetével fel sem fogta, hogy mi történt. Bambán meredt feleségére. Rekedten ejtette ki a szavakat, miközben felemelte poharát:
– Aggy innom, he! Tőccs bort mer ketté hasítalak! Nem hallottad? Tőccs!
Nagyon jól megírt életből merített írásodat olvastam! Kicsit megkésve, gratulálok!
Régen, fél évszázada talán, én is segítettem több kisborjú születésénél. Szívből sajnálom a szerencsétlen családot és a Pirost!