ez + az....

Kedves Pali bátyám!

A minap – miközben a királyi rádiót hallgattam – jöttem rá, hogy micsoda jelentősége van életünkben a bázis szavak használatának. Bázis szónak hívom azokat a szavakat, melyeket azért használunk, ismételünk, szajkózunk, mert valószínű, hogy ezzel jobban eladható a portékánk. Ezekkel a szavakkal tudjuk behálózni a gyanútlan vevőt, alkalmazottat, választópolgárt. Mondok egy példát. Odaül felelős vezetőnk a mikrofon elé, és ügyesen, bázis szavakkal körbe burkolva elmondja, hogy…. és mi elhisszük neki. Elhisszük! És csak azért hisszük, mert bázis szavai, mondatai – mi magyarok eldöntöttük, annak idején megígértük, megígértük nyugdíjasainknak, azok, akik ránk bízták az országot, ezt várják tőlünk, nemzeti érdekeink úgy kívánják, nemzeti stratégiánk része, munkahelyeket teremtettünk, rezsit csökkentünk, mert megígértük, satöbbi – úgy szólnak, úgy vannak hangsúlyozva, amit és ahogy hallani szeretnénk. Például az egyszerű „nemzeti” szóval szinte minden eladható. Ezzel nincs és nem is lenne semmi probléma, ha az előadott, elmondok szavak fednék a valóságot. Illetve, ez sem igaz, rosszul mondom. Mert ahogy elmondják, előadják, úgy, abban a formában valószínű, hogy fedik a valóságot, csak…. más, amit hallok, más, amit érzek, és teljesen más, amit megélek! És ez nem mindegy! Elmondták például, hogy az Uniós költségvetésből, kisebb tortából nagyobb szeletet sikerült kiszelnünk. Meg azt is hozzátették, hogy ez jó, mert ennek az összegnek a hatvan – tetszik figyelni drága Pali bátyám! – a hatvan százalékát fordítjuk majd munkahelyteremtésre! Ez valószínű, hogy hazugság! Mert a bűvös bázis szó – munkahelyteremtés – nem fog megvalósulni. Legalábbis, ebből a pénzből biztos, hogy nem, mert! Az Uniótól kapott pénzt pontosan meghatározzák ott kint Brüsszelben, hogy valójában mire is fordíthatjuk! És nem hinném, hogy a kisebb tortából szelt nagyobb szeletet munkahelyek megteremtésére adná a Nagy Testvér! Mint ahogy azt sem hiszem el, hogy folyamatosan nő a kormánypártok népszerűsége. Persze, lehet, hogy nő, de ez csupán annak a függvénye, hogy a felmérést a jobboldalhoz közel álló szervezet végezze. Ha baloldalhoz közel álló szervezet végzi, akkor természetesen az ellenzék népszerűsége növekszik. Ezt is a királyi rádióban hallottam, amikor a kormányoldalhoz közel álló felmérést végzőket kérdezték. Egyébként azt nem tudom, mennyire pontosak ezek a felmérések, hisz ezer ember megkérdezésén alapulnak. Például engem még soha, senki sem kérdezett meg, hogy mi a véleményem, kire adnám most a voksomat. Megsúgom drága Pali bátyám, hogy senkire! Bátran kijelenthetem, hogy nem ül most Országunk Házában olyan politikai erő, akire szemrebbenés nélkül rámerném bízni gyermekeim jövőjét. Én már vén vagyok, leírtak, de azért a srácaimra vigyáznék, ha lehet, és nem bíznám az életüket, jövőjüket kóklerekre. Gondolja el, mekkora buli lehet anyagilag, erkölcsileg, ha valaki a Parlamentben semmit tehet! Hogy ezt honnan veszem? Vegye már észre, hogy akik valahogy, valamilyen oknál fogva onnan kigolyózódnak, valahogy mindig igyekeznek visszakerülni. Most olvastam, hogy a régi fityiszes, majd szadeszos politikai kaméleon igyekszik új pártot bejegyeztetni, hátha…. bízom benne, hogy nem sikerül neki. Nem a bejegyeztetés, hanem a visszajutás. Sok az ingyen élő, és kevés a dolgos hangya! Sajnos egyre kevesebb. Tudom, tudom, megígértük és nemzeti stratégiánk részeként teremtődnek azok a munkahelyek – egy millió, ha jól emlékszem -, csak én ostoba, ezt nem látom, nem tapasztalom. Hisz bárkivel beszélek – haveri kör -, mind azt mondja, rezeg a léc, szar a helyzet. Nincs, és egyre kevesebb a meló. A melónál már csak a fizetés kevesebb, de lassan ott tartunk, örüljünk annak, hogy van. Az, hogy megélni pedig végképp nem lehet belőle, hát zaksön, ahogy az olvasott palesztin mondaná. Egyébként, majd most megélünk, hisz azon vagyunk, hogy rezsit csökkentsünk. Jaj de szép bázis szó! Kormányzatilag csökkentjük azt a rezsit, hisz magunktól, ebből a bérből, nem tudnánk megtenni. És ha ők megígérik, akkor bizony megtörténik! Köszönjük nekik, ez is egy apró lépés, bár…. szerintem jobban örülnénk, ha nem a rezsi csökkenne, hanem a bér nőne akkorát, hogy ne legyen legtöbbünknek már a hónap második hetétől anyagi gondja. És a gond az, hogy ez a gond a rezsicsökkentés ellenére megmarad! És nem azoknál marad meg, akik dőzsölnek, nagy lábon élnek, hanem azoknál marad meg, akik megpróbálnak tisztességesen, bérből és fizetésből megélni. Mondjuk jó néhány alulfizetett állami alkalmazottnál, akik bizony, bizony, még az adót sem tudják elsinkófálni, mert nincs rá lehetőségük és nem is akarják. Ők csak nyugodtan, tisztességesen szeretnének élni, de valahogy nem tudnak, mert kis pénzből nincs nyugodt élet. Tisztesség van, élet nincs! Kis pénzből csak nyomor van. Annál nagyobb nyomor csak a munkanélkülieknél leledzik, akik a statisztikák szerint, egyre kevesebben vannak. Persze, hogy egyre kevesebben, hisz az új törvények értelmében elég hamar kikerülnek a munkaügyi központok látóköréből, hisz csak pár hónapig tarthatók államköltségen. Utána fel is út, le is út, oldják meg az életüket. Meg is oldják. Ismét elsők vagyunk az öngyilkosok világrangsorában. Egyébként borzasztó rossz az ország mentális állapota, és mindezt az állandó létbizonytalanság okozza. Létünk bizonytalan, egészségünk romokban, csak épp orvoshoz nem merünk elmenni, mert ha orvoshoz vagy netán szabadságra megyünk, akkor az új számítások szerint, jelentős bárcsökkenés áldozatai leszünk. A kevés bérünkből sokat elvesznek, és ez így van rendjén. Legalábbis azok az ökör elvtársak – miket beszélek, urak és hölgyek – szerint, akik ezt a törvényt megálmodták, és megszavaztatták. Na és az is érdekesen gondolkodott, aki megszavazta. Persze, tudom, előfordul sok esetben, hogy lóg az a munkatárs, utál bemenni dolgozni. Elmegy orvoshoz, jó pénzért kiíratja magát, és otthon lógázza a lábát. A bűvös szó, a jó pénz! Hisz akkor nem a tényleg betegeket kellene büntetni, hanem esetleg azt, aki szimulál, vagy a dokit, aki partner ebben. Persze, olcsóbb mindenkinek kevesebb lóvét adni, mint beteglátogatókat foglalkoztatni. Egy szó, mint száz, pocsék a helyzet! Egyre pocsékabb! Most hallottam, az ócsai lakópark építését is leállítják. Jó, ha nyolcvan ház megépül a beígért ötszáz helyett. Ennyit a devizahitelesek ismételt megsegítéséről! Ne segítsenek! Így ne! Tudja Pali bátyám, milyen lenne az igazi segítség! Olyan gazdaságpolitika, olyan foglalkoztatási színt elérése, mely nem engedi dolgozó emberek reménytelen helyzetbe kerülését! Nem engedi, hogy munka mellett nyomorogjunk! Az igen, az, segítség lenne! Eljutnánk arra a szintre, hogy nem kell munkát végző, adófizető állampolgároknak a végrehajtótól rettegniük! De így, minden ilyen jellegű segítség, főleg ha az be nem váltott ígéret, csak alamizsna! A kis emberek megalázása, és nem megsegítése! Szűk egy év múlva választások lesznek. Új remények, új kudarcokkal, na és persze, új, eddig ismeretlen bázis szavakkal, melyeket a médiából öntenek majd nyakunkba. És mi megint hiszünk és lelkesedünk majd, egész addig, míg el nem jönnek ismét a dolgos hétköznapok. Akkor ismét rá kell, hogy jöjjünk, semmi sem változik. Aki a húsosfazék mellé fér, az jól lakik, a többieknek pedig csak néhány lerágott csont jut, no és a remény marad.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci azt mondta, megalakítja a Bázis Pártot. Egész nap ülnek a Parlamentben, nem csinálnak semmit, csak hangzatos jelszavakat skandálnak. Mondtam neki, erről már lekésett, megelőzték.